2023. szeptemberében lezárult a BBA-5.1.3/19-2021-00001 azonosítójú Forenzikus technikai eszközök beszerzése című projekt, amelynek keretében az Országos Rendőr-főkapitányság a Belső Biztonsági Alap terhére nyújtott európai uniós támogatásból, valamint a Belügyminisztérium által biztosított hazai forrásból 6 darab kézi kábítószer-analizáló eszközt, ugyanennyi szakértői adatmentő eszközt és az azok működését támogató 6 laptopot szerzett be 100 millió forintot meghaladó értékben.
Cikklista


2023-11-29
A fogvatartottak elzárásukat követően gyakran lépnek a vallás vigasztaló és személyiségfejlesztő útjára. A büntetés-végrehajtás kiemelt feladata a fogvatartottak társadalmi reintegrációjának elősegítése. Ebben jelentős szerep jut a vallásgyakorlásnak, az egyházaknak. A témában az NKE Rendészettudományi Kara, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kara, valamint a Büntetés-végrehajtási Szervezet Tudományos Tanácsa Vallás és reintegráció címmel tartott konferenciát november 22-én.
2023-11-28
November 22-én hetedik alkalommal gyűlt össze az online térben a hallgatóság azon a tudományos konferencián, amelyet a rendvédelmi adatvédelmi és adatbiztonsági témakörben hirdetett meg a Belügyi Tudományos Tanács és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Katasztrófavédelmi Tudományos Tanácsa.

2023-11-28
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Magyar ENSZ Társaság az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75. évfordulója alkalmából nemzetközi kerekasztal-beszélgetést szervezett november 21-én.
2023-11-28
A „Magyar Tudomány Ünnepe 2023” című rendezvénysorozat részeként három szekcióból álló konferenciát szervezett a Rendészettudományi Kar.
2023-11-27
Pintér Sándor belügyminiszter meghívására 2023. november 20-án Magyarországra látogatott Ivanka Shalapatova bolgár munkaügyi és szociális miniszter. A látogatás célja a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése, tapasztalatcsere, valamint a hazai gyermekvédelmi rendszer bemutatása volt.

2023-11-27
A legfőbb ügyész minden évben tájékoztatást nyújt az ügyészség előző évi tevékenységéről, a főbb adatokról, tendenciákról az országgyűlési beszámolóban.

2023-11-27
Nyolc ország részvételével az Europol koordinálásában zajlott le a MOZAIK 2023 nevű művelet. A gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni akcióban a magyar rendőrség részéről a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vett részt. 16 elkövetőt azonosítottak, akik közül egyet el is fogtak. Őt a bíróság le is tartóztatta.
2023-11-27
Te leszel a következő hősünk?

2023-11-24
Hazánk neves egyetemei (BME, SOE, SZE) mellett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara is képviseltette magát a Bécsi Műszaki Egyetemen megrendezett 12. HydroCarpath nemzetközi konferencián, 2023. november 9-én.