belugyiszemle_header

Csizner Zoltán

A szervezett bűnözés hatása a rendvédelmi szervek fejlődésére

A szervezett bűnözés hatása a rendvédelmi szervek fejlődésére

Absztrakt

Sok tanulmány és dolgozat született már arról, hogy honnan indult, mit jelent, illetve miként és mivé fejlődött a szervezett bűnözés. Mint ahogy azzal is sokan foglalkoztak már, hogy az egyes rendvédelmi szervek hogyan fejlődtek, milyen jellemző stádiumok jelentek meg működésük során. Arról azonban már kevesebbet lehet olvasni, hogy ez a két dolog milyen kölcsönhatásban áll vagy állt egymással, pontosabban a szervezett bűnözés, valamint annak a fejlődése milyen hatásokat gyakorolt a rendvédelmi szervekre, milyen szervezeti változásokat generált egy-egy kiemelt bűncselekmény vagy egy-egy új elkövetési módszer. Jelen dolgozatban a szervezett bűnözés fogalmának és jellemzőinek meghatározását követően ezúttal az kerül bemutatásra, hogy a fejlődését és változásait milyen események, körülmények határozták meg Magyarországon, illetve milyen ideiglenes vagy állandósult szervezetek vették fel a harcot ezekkel a jelenségekkel. Végül pedig a szervezeti hatások mellett azok a képzési lehetőségek kerülnek ismertetésre, amelyek a rendvédelem működésének hatékonyságát segítették elő.

Kulcsszavak

szervezett bűnözés, rendvédelem, fejlődés, képzés
1074