Pályázati felhívás: 30 éves a Polgárőrség

Pályázati felhívás: 30 éves a Polgárőrség

 

2021. február 15. 12:18
 

02.22_4

 

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és az Országos Polgárőr Szövetség Tudományos Tanácsának elnöke pályázatot hirdet egyéni pályamunka elkészítésére 30 ÉVES A POLGÁRŐRSÉG címmel.


A pályamunka kidolgozása során javasoljuk az alábbi lehetséges megközelítések figyelembe vételét:


1. A rendszerváltás idején milyen társadalmi, gazdasági és közbiztonsági tényezők tették szükségessé a Polgárőrség létrejöttét, milyen szerepet játszott ebben dr. Kopácsi Sándor, a Polgárőrség (illetve annak elődje, az Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetségnek) elnöke. (Kopácsi Sándor életének, munkásságának részletes bemutatása -korabeli dokumentumok és az ezekre vonatkozó későbbi tanulmányok feldolgozásával -adott esetben kiemelkedő szerepet is kaphat, fő témaköre is lehet egy-egy pályamunkának.)

 

2. A Polgárőrség elmúlt 30 évének történeti áttekintése, az egyes időszakok jellemző vonásai, jellemző akciói. Az általános, országos áttekintés mellett célszerű vizsgálni a megyei és települési szinten megfigyelhető folyamatokat, eseményeket, programokat. (A munkához nagy segítséget adhatnak a különböző szinten (megyei, országos) elkészült programok, munkatervek, beszámolók.)

 

3. A Polgárőrség kapcsolatrendszere a Rendőrséggel, önkormányzatokkal és egyéb szervezetekkel. E kapcsolatok konkrét formái, azok változásai az elmúlt évtizedekben, eredményei.

 

4. Lakosság és Polgárőrség. Hogyan alakult ez a kapcsolat, a gazdasági és politikai változások (nyitott gazdaság, migráció, Covid19 stb.) tükrében. Az emberek biztonságérzetének romlása milyen új feladatokat ró a Polgárőrségre.

 

5. Hogyan ítéli meg a Polgárőrség jövőbeli szerepét, melyek azok az értékek, melyeket tovább kell vinni és milyen új feladatokkal, kihívásokkal kell számolni.

 

A fenti szempontok mellett a pályázó egyéni megítélésétől függően a pályamunka egyéb területekre is kiterjedhet.

 

Pályázatot nyújthat be

- polgárőr,

- a NKE RTK aktív jogviszonnyal rendelkező nappali és levelező hallgatója.

 

A pályázat beérkezési határideje: 2021. április 10.

A pályázat elbírálásának ideje: 2021. április 24.

A pályázat benyújtásának módja: elektronikus levélben, titkarsag@opsz.hu címre.

A pályázat terjedelme: 10-15 oldal.

Formai követelmény: Times New Roman, 12 betűméret, sorkizárt, 1,5 sorköz.

Kérjük a felhasznált forrás munkák pontos megjelölését. (név, cím, megjelenés ideje, helye).

A pályázatok eredménye, a pályázatok sorrendje április 24-én kerül kihirdetésre.


A pályamunkák díjazása:

Első díj: 100.000 forint

Második díj: 75.000 forint

Harmadik díj: 50.000 forint.

Az OPSZ fenntartja a jogot, hogy – a pályázatok minőségétől függően - díjakat a fentiektől eltérően adja ki.


Töltse le a pályázati kiírás ITT!

 

Forrás: https://www.opsz.hu/kiemelt-hirek

1306