A radikalizáció gyökerei - A félév első előadása a Fegyveres Konfliktusok és Terrorizmus Kutatósejtben

A radikalizáció gyökerei - A félév első előadása a Fegyveres Konfliktusok és Terrorizmus Kutatósejtben

2021/02/17
 

A Nemzetbiztonsági Szakkollégium Fegyveres Konfliktusok és Terrorizmus Kutatósejt féléves programját Dr. Bács Zoltán előadása nyitotta meg, ami nagy sikert aratott a hallgatók körében.

A radikalizáció gyökerei címet adván előadásának - egy igazán izgalmas, és mindenkit érintő problémakört bontott ki a hallgatóság előtt, de sokkal inkább kötetlen beszélgetés formájában valósította meg.

Az előbb említett jelenség kiváltó gyorsító tényezői között szerepel a megélhetés biztonságának kockázata, a csökkenő vízkészletek, a demográfiai nyomás, a fizikai biztonság hiánya, de akár egy járvány, és az ezzel összefüggő negatív mellékjelenségek is. Az említett okoknak, a hétköznapi életbe való egyre fokozottabb inkább beékelődése és mindennapi témaként történő megjelenése okán nem lehet eleget foglalkozni ezzel a kérdéssel.

Mint azt az előadás során megtudhattuk, alapvetően két típusba sorolhatók a radikalizációt kiváltó okok.

·         Az első típus a hatásokból indul ki, melyek akár már a mikro szociális környezetből is származhatnak, például a hagyományok tiszteletével kapcsolatban.

·         A második típusba pedig azok tartoznak, akik önmaguktól, spontán módon radikalizálódtak, többek közt nemi, etnikai, vallási, ideológiai alapú kirekesztés, rossz tapasztalatok hatása által.

A fent említett két típusból kiindulva előadónk a hallgatósággal együtt igyekezett a lehetséges megoldások összetevőit kifejteni.

Egy igazán gondolatébresztő kezdés után két hét múlva, 2021.02.17-én folytatódik a kutatósejt előadássorozata Dr. Csengeri János és Dr. habil Dobák Imre oktatókkal, amely az ITDK témakörét érinti majd.

 

Szöveg: Harakály Fruzsina -  Fegyveres Konfliktusok és Terrorizmus Kutatósejt vezetője

             Jáger Áron - Kommunikációs és protokoll referens

Fotó: Szilágyi Dénes

 

Forrás: https://nbi.uni-nke.hu/

1321