belugyiszemle_header

Szakos Judit – Szádeczky Tamás

Gamification, mint tehetséggondozási eszköz a közszolgálati oktatásban – a kiberverseny példája

Gamification, mint tehetséggondozási eszköz a közszolgálati oktatásban – a kiberverseny példája

Absztrakt

Az információ- és kommunikációtechnológián alapuló ipari forradalom nem csak az egyre növekvő mértékű digitalizációt, hanem az azzal járó biztonsági kockázatokat és az utóbbiból következő gazdasági károkat is magával hozza. A védekezést nehezíti, hogy egyes előrejelzések szerint 2021-re világszinten 3,5 millió betöltetlen kiberbiztonsági pozícióval kell számolnunk. Ez a munkaerőpiaci helyzet pedig nemcsak technikai, hanem stratégiai és szakpolitikai kérdéseket is felvet. Az innovációt nem lineáris folyamatként modellező Triple Helix
modellből kiindulva ezt a technológiai fejlődés által indukált hiányt az egyetemek, az állam és a vállalatok kapcsolatain, partnerségi viszonyán keresztül is vizsgálhatjuk. Ennek alapja, hogy egyrészt a területen nélkülözhetetlen tudás, illetve az ipari igények is folyton változnak, ugyanakkor az felsőoktatási keretszámok és a közoktatási orientáció is állami feladat. Jelen tanulmány a felsőoktatási tanulmányaik mellett extra fejlődésre és megmérettetésre motivált hallgatók számára a három szektor kooperációjában megvalósult szimulációs versenyt,
mint a felsőoktatási tehetséggondozás egyik hatékony eszközét mutatja be. A harci játékokból kifejlődött stratégiai szimulációs versenyek nemcsak tudás, hanem készségfejlődésben is segíthetik a résztvevőket. A kutatás módszertani alapját – a szakirodalom feltárása mellett –a Nemzeti Közszolgálati Egyetem azon hallgatói körében végzett kérdőíves felmérés és félig strukturált interjúk jelentik, akik részt vettek a „Nemzeti Kiberverseny 2019 – Fix the System!” kihíváson. A felmérés eredményei alapján a hallgatók döntő többségének tudatos karriertervezését megerősítette a kihíváson való részvétel. Mind az egyéni, mind a csapatteljesítményükkel elégedettek voltak a válaszadók, ugyanakkor legtöbben a csapatmunkát jelölték meg a verseny Achilles-sarkaként, ahová a jövőben a legnagyobb hangsúlyt kell fektetniük. Megítélésük szerint pályaorientációjuk és elméleti tudásuk mellett olyan készségeik is erősödtek, mint a stratégiai döntéshozatali eszközök ismerete, a gyors reagálóképesség vagy a kríziskommunikáció. A résztvevők fontosnak tartják ezek megjelenését a fejlődésükben, így az egyetemi oktatásba történő beemelésüket is. Ugyanakkor a szimulációs versenyeket továbbra is a legmotiváltabb hallgatók formális intézményrendszeren kívüli megmérettetésének tekintik, így biztosítva a flow élményt.

Kulcsszavak

játékosítás, kiberbiztonság, tehetséggondozás, oktatás
1615