belugyiszemle_header

Lohner Klaudia – Hermann Zsombor – Haller József

Szexuális motiváció nyomai a tetthelyen: kriminálpszichológiától a kriminalisztikáig - Bűnügyi tanulmányok

Szexuális motiváció nyomai a tetthelyen: kriminálpszichológiától a kriminalisztikáig - Bűnügyi tanulmányok

Absztrakt

Jelen tanulmányban azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogy a kriminálpszichológia a kriminalisztika segédtudományává válhat-e a jövőben. A kérdés nem triviális, ugyanis egyetlen általunk vizsgált kriminalisztikai tanulmány vagy kézikönyv sem szentel különösebb figyelmet a kriminálpszichológiának, ugyanakkor az Egyesült Királyságban – úgy tűnik – a kriminálpszichológia már ma is a kriminalisztika egyik erőforrása. A kérdést egy folyó kutatási projektünk első eredményeinek bemutatásán keresztül vizsgáljuk meg. Kutatásunk azt mutatja, hogy a mesterséges intelligencia felhasználásával 90% fölötti valószínűséggel azonosítani tudjuk az emberölés motivációját pusztán a helyszíni nyomok alapján. Úgy véljük, hogy ez az önmagában talán szerény kutatási eredmény túlmutat önmagán, és felveti annak lehetőségét, hogy a kutatás folytatása és kiteljesítése talán Magyarországon is a kriminalisztika erőforrásává változtathatja a kriminálpszichológiát, a világon valószínűleg másodjára.

Kulcsszavak

kriminálpszichológia, kriminalisztika, mesterséges intelligencia, motiváció
2402