Cél: A túlbizonyítással – mint a bűnösség kérdésében való döntéshez szükséges és elvárható mértéket meghaladó bizonyítással – kapcsolatban a legáltalánosabb vélemény, hogy az nem más, mint a pergazdaságosság szempontjából káros elhajlás, anomália. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy a túlbizonyítás problémaköre azonban jóval összetettebb, mint pusztán praktikus kérdés.
Módszertan: A kutatás során elemzés tárgyává tettem a büntetőeljárásbeli igazságkeresés, azaz a tényállásmegállapítás egyik diszfunkciójaként érvényesülő túlbizonyítás esetköreit a büntetőeljárás bírósági szakaszában. Ehhez a vonatkozó magyar és idegennyelvű szakirodalom feldolgozásán túl bírósági ítéleteket tanulmányoztam, továbbá konzultációt folytattam gyakorló szakemberekkel.
Megállapítások: A tanulmány egyik megállapítása, hogy a túlbizonyítás korántsem csak a kriminalisztikának egy másodlagos jelentőségű problémája. A gyökere ugyanis egészen a büntető eljárásjogi igazságkeresés és igazságosság, valamint a büntetőperbeli funkciók alapkérdéséig nyúlik vissza, hiszen a túlbizonyítás elsősorban igazságkeresési anomália. Álláspontom szerint ez magyarázza, hogy miért nem lehet nyomozásmódszertani útmutatókkal, a takarékos nyomozásra és pervitelre figyelmeztető technikai jellegű ajánlásokkal megszabadulni tőle. Mindebből következik, hogy a túlbizonyításnak nem csak az eljárás szükségtelen elhúzódásában kell látni a káros eredményét. További fontos, garanciális problémákat is felvethet, így egyszerre több irányból is kikezdheti a jogállami büntetőeljárást.
Érték: A tanulmány kitér arra is, hogy a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény milyen választ ad a túlbizonyítás jelenségére.