Cél: A tanulmányban az elmúlt félévszázad belügyi tudományos fejlődésének íve rajzolódik ki, érintve annak legfontosabb személyi, oktatási, szakmai és tudományos szegmensei. Ennek eredményeképpen plasztikus képet kaphatunk azokról a tendenciákról, amelyek a változó társadalmi berendezkedéseken átívelően formálták a belügyi tudományosság képét. A tanulmány céljául tűzi ki a jövő legnagyobb felsőoktatási kihívásainak való megfelelés lehetséges útjainak kijelölését, különös tekintettel a nemzetközi tudományos láthatóság egyre növekvő szerepére.
Módszertan: A tanulmányban a történeti komparatív megközelítés alapján kerültek azonosításra a lényegi elemek, illetve a jelenlegi nemzetközi tudományos közeg alapértékeinek megfelelően elemző értékeléssel fogalmazódnak meg a jövőre mutató javaslatok.
Megállapítások: A belügyi tudományosság fejlődési íve viszonylag mentes a mindenkori aktuálpolitikai felhangoktól, a szakma érdeklődéssel, bizalommal fogadta a tudomány eredményeit, és azokat a lehetőségekhez képest pragmatikus szemléletmóddal igyekezett hasznosítani. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és jogelőd intézményei, többek között a Rendőrtiszti Főiskola, oktatási és tudományos munkájával rugalmasan és jól támogatta a kompakt belügyi munka hatékonyságát. A rendvédelmi felsőoktatás körülményekhez való jó alkalmazkodási képességét szemléletesen mutatja az önállóvá vált honi rendészettudomány egyre nagyobb nemzetközi elfogadottsága, amelyet a minősített külföldi szakfolyóiratokban megjelenő tanulmányok száma is fémjelez.
Érték: A szakmaspecifikus rendészettudomány profiljának megőrzéséhez kiemelten fontos, hogy a jövő egyetemi tanárai és esetlegesen az MTA doktorai a szakmából indult oktatók közül kerüljenek ki. Ennek a hosszú útnak egyik fontos mutatója a megfelelő tudományos és tudománymetriai teljesítmény, amelynek jövőbeli fontosságát illetően ad iránymutatást és viszonyítási pontot a tanulmány.