Cél: A zsidó vallásfilozófia szerint az élet értelme, hogy Istennek tetsző, mélyen spirituális hellyé változtassuk a világot. Ha valakit rács mögé zárunk, meggátoljuk abban, hogy teljesítse ezt a kötelességét. Mégis, jó okunk van azt feltételezni, hogy a börtönlét – megfelelő lelki vezetés esetén – egyszersmind alkalmat kínál az elítéltek számára önmaguk reális és objektív értékelésére, és arra, hogy megtervezzék a javulás, a lelki gyarapodás lépéseit. E vélekedés igazságtartalmát kívánom megvizsgálni jelen dolgozatomban.
Módszertan: A hipotézis igazolásához a zsidó vallási hagyomány vonatkozó szöveghelyeit, a kortárs társadalomfilozófia egyik legnevesebb huszadik századi képviselőjének, Sir Isaiah Berlinnek közismert, a szabadság fogalmának két lehetséges megközelítését ismertető elméletét és saját, a magyarországi büntetés-végrehajtási intézetekben börtönlelkészként megszerzett tapasztalataimat vettem alapul.
Megállapítások: Az elítéltek valamennyien 20 és hatvan év közötti, zsidó származású férfiak voltak. Jóllehet a zsidó vallás is kiépítette a bíráskodás intézményrendszerét, ám a bebörtönzés gyakorlata hiányzik a zsidó vallásjogból. Mégis, tapasztalataim fényében kijelenthető, hogy a megtévedtek számára a szabadságtól való megfosztottság állapota értékes lehetőséget teremt a megtérésre, az erkölcsös életvitel választására. A börtönlelkész feladata, hogy katalizálja a lelki gyarapodás folyamatát.
Érték: Lelkészi hivatásom gyakorlása során világossá vált, hogy a börtön környezetében – a társadalmi nyomástól távol, kényszerű magányban – az elítéltek számára lehetőség nyílik önmaguk reális és objektív értékelésére, és megtervezhetik a javulás, a lelki gyarapodás lépéseit.