belugyiszemle_header

Nagy Rudolf

Az ingerlő harcanyagok rendészeti alkalmazásának egyes aspektusai

Az ingerlő harcanyagok rendészeti alkalmazásának egyes aspektusai

Absztrakt

Cél: Napjaink Európájában és közvetlen környezetében mutatkozó, részben külső okokra is visszavezethető, egyre szélesedő társadalmi problémák, mint például az illegális migráció vagy a nagy nyugati államokban az elhibázott gazdaságpolitikai döntések nyomán a már most tömegeket fenyegető megélhetési válság könnyen vezethet zavargásokhoz. A jelen tanulmányban betekintést kívánok nyújtani a vegyi kényszerítő eszközök alkalmazását megalapozó alkalmazott kémiai ismeretekbe, valamint annak rendészeti vonatkozásaiba.
Módszertan: Ebben a biztonsági környezetben nap nap után láthatjuk, hogy a tömegmegmozdulások az érintett országok csapaterős rendőri erői taktikai reagálóképességének fenntartása érdekében önvédelmi célból, vagy a jogellenes és gyakorta a közrend fenntartását fenyegető tömegmegmozdulások megfékezéséhez vegyi kényszerítő eszközök bevetését is igénylik. Jelen cikkben a szerző az ezek alkalmazásának szempontjaiból lényeges egyes kérdéseket vizsgálja meg.
Megállapítások: A társadalmi szerveződés mind magasabb fokára jutó civilizációnk egyre összetettebb rendészeti kihívások elé állítja a közbiztonság fenntartásáért felelős szervezeteket is. Ennek való megfelelés érdekében elengedhetetlen a megfelelő lépéselőny biztosítása a rendészeti szervek számára. Az ezt megalapozó feladatrendszerben fokról-fokra növekszik a szervezett és hatékony preventív intézkedések és a bűnmegelőzési célú felderítés szerepe, amely jelentős humán erőforrásokat köt le az érintett szervezetek tekintetében. Így elengedhetetlen, hogy a korlátozott mértékben a közrend fenntartásában rendelkezésre álló csapaterős rendőri állomány bevetését igénylő helyzetekben a megfelelő taktikai előnyt biztosító vegyi kényszerítő eszközök és taktikai eljárások birtokában legyenek a végrehajthatók.
Érték: Fontos azonban megjegyezni, hogy az egyéb más rendészeti szervek, illetőleg vagyonvédelmi feladatok ellátása közben agresszíven fellépő és az intézkedéseknek ellenálló személyek megfékezése tekintetében szintén elengedhetetlen a kisebb, korlátozott hatókörrel rendelkező vegyi kényszerítő eszközök alkalmazási képességét biztosító ismeretek elsajátítása. Különösen a vegyi kényszerítő eszközökben alkalmazott ingerlő anyagok bevetésének biztonságát befolyásoló környezeti tényezők tekintetében. Mindezek birtokában adekvát fellépés biztosítható a jelentkező kényszerítő eszköz alkalmazásával járó szolgálati feladatok jogszerű teljesítése esetén.

Kulcsszavak

ingerlő anyag, fegyver, hatóanyag, veszély
3796