Koronavírus a neonatológus szemével – interjú Toldi Gergellyel

Koronavírus a neonatológus szemével – interjú Toldi Gergellyel

2020. május 11. Seres Anna

Alig van olyan szegmense a gazdaságnak, az egészségügynek vagy akár mindennapi életünknek, amelyben ne okozott volna kisebb-nagyobb változást a koronavírus. Toldi Gergellyel – a Fiatal Kutatók Akadémiájának vezetőségi tagjával, jelenleg Angliában dolgozó neonatológussal – a kismamákra, az újszülöttekre és az orvosokra nehezedő fokozott terhelésről beszélgettünk.

0516t

Most egyszerre dolgozik az Egyesült Királyságban és Magyarországon. Pontosan hol?

A Birmingham Women’s Hospitalban vagyok neonatológus, az újszülött intenzív osztályon dolgozom, amely az Egyesült Királyság egyik legnagyobb ilyen osztálya. Emellett a Birminghami Egyetemen immunológiai kutatással is foglalkozom, amely kapcsolódik a magyarországi kutatásaimhoz is. A Semmelweis Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen az autoimmun kórképeket, illetve a koraszülöttek esetében előforduló komplikációk patomechanizmusát, ezen belül is a T-sejtek szerepét vizsgáljuk a gyulladásos válaszban. A kutatómunka során leginkább áramlási citometriás módszereket alkalmazunk, amelyekkel vérmintából vizsgáljuk az immunsejteket. A Magyar Tudományos Akadémiához a Fiatal Kutatók Akadémiáján keresztül kötődöm, amelynek vezetőségi tagja vagyok.

Hogyan került kapcsolatba a koronavírus-fertőzöttekkel? Milyen kockázatot jelent a járvány azon az osztályon, ahol Ön dolgozik? Volt-e választása abban, hogy vállalja-e fertőzött páciensek kezelését?

Klinikai munkám során kezeltem fertőzött újszülötteket, illetve olyan szülések során nyújtottam segítséget, ahol az édesanya volt fertőzött. Több esetben az édesanya kritikus állapota miatt hetekkel, hónapokkal korábban világra kellett segíteni a magzatot, hogy mindkettőjüknek esélye legyen a túlélésre. Szakterületemen inkább a koraszülöttségből adódó szövődmények jelentik a vírussal kapcsolatos legnagyobb problémát, maga a fertőzés az újszülötteket szerencsére csupán enyhén érinti. Választási lehetőség nem volt, elsősorban azért, mert ezen a területen egyébként is kevés az orvos és az ápoló.

Mennyire érzi magát biztonságban, milyen védőfelszerelés áll a rendelkezésére?

A védőfelszerelés-ellátottság változó, de az intenzív osztályos munkához biztosítottak az eszközök. Ezek használata mellett teljesen biztonságban érezzük magunkat. Természetesen fokozott figyelmet fordítunk a higiéniai előírások betartására. A védőfelszerelés felvétele, illetve több órán át való viselése eleinte szokatlan volt, de ez fokozatosan a napi rutin részévé vált.

Melyek a legnehezebben legyőzhető kihívások?

A legnagyobb kihívás mind a kollégák, mind a szülők számára a látogatás korlátozása volt. Osztályunkon „békeidőben” a szülők bármikor látogathatnak, illetve adott esetben aktívan részt vesznek az egyszerűbb ápolási feladatokban. Ennek nagy jelentősége van az újszülött gyógyulása,
a korai kötődés kialakulása szempontjából. Sajnos a látogatást jelentősen korlátozni kellett, különösen azoknál a betegeknél, ahol fertőzött van a családban. Az osztályon rendszeresített tabletek segítségével videóhívással igyekszünk összekötni a szülőket és gyermekeiket.

Hogyan tud kikapcsolódni? Kapnak-e valamilyen hivatalos vagy önkéntes lelki segítséget?

A kijárási korlátozások miatt kevesebb lehetőség van a kikapcsolódásra, de a virtuális kapcsolattartásnak talán megnőtt a jelentősége az elmúlt hetekben. Az osztályon elérhető pszichológus, de minden kolléga nagyon segítőkész, támogatjuk egymást ebben a szokatlan helyzetben. Már csak azért is, mert sok a betegség miatt kieső kolléga, így nagyon sok helyettesítést kell megoldanunk.

Voltak-e sikerélményei vagy éppen lelki mélypontjai az elmúlt hetekben?

A sikerélmények közé tartozik, amikor több más szakterület képviselőjével közösen sikerül egy-egy nehezebb esetben olyan döntést hozni, amely elősegíti, hogy mind a várandós édesanyának, mind gyermekének a lehető legjobb esélyt adjuk a gyógyulásra. Nagy megrázkódtatás volt egy közvetlen kollégánk, barátunk elvesztése, aki a fertőzés következtében hunyt el. Az ő halála nemcsak szakmailag és emberileg hagy hatalmas űrt, hanem fájóan világossá teszi, hogy bárkit érinthet a fertőzés, ezért a járványügyi szabályok betartása elengedhetetlen.

 

Fiatal Kutatók Akadémiája az MTA közfeladataival összhangban működő, alulról szerveződő tudományos társaság. Célja, hogy az Akadémia testületeivel szorosan együttműködve részt vegyen az MTA tudományos tevékenységében, valamint itthon és külföldön képviselje
a fiatal kutatók közösségét. Tevékenységével segíteni kívánja a fiatal kutatók szakmai fejlődését, illetve a kutatók és a társadalom közötti kapcsolat erősítését. A társaság tagjai közül többen is részt vesznek
a koronavírussal kapcsolatos hiteles tájékoztatásban, a diagnosztikában, illetve a gyógyító munkában. A Fiatal Kutatók Akadémiája ezenkívül egy állásfoglalást is megfogalmazott a közelmúltban Fiatal kutatók nehézségei a járványügyi veszélyhelyzetben címmel.

 

Forrás: https://mta.hu/tudomany_hirei

429