Az extrém időjárás okozta rendészeti kihívások

oldalcim

Az extrém időjárás okozta rendészeti kihívások

                                                                                                          Danielisz Béla

                                                                                                                          igazgatás-és bűnmegelőzési szervező
                                                                                                                                  címzetes főiskolai docens


                                                                             Az extrém időjárás okozta rendészeti kihívások

                                                                                                                             A közösségi rendőrség szerepe

 

„Nincs a természetben olyan egyes dolog, amelynél ne volna más hatalmasabb és erősebb. Ellenkezőleg, bármely adott dolognál mindig akad más, még hatalmasabb, amely azt megsemmisítheti.” (Spinoza, 1997, 260.)

 

Absztrakt

A korai magyar rendészettudomány képviselői több alkalommal kitérnek a rendőrség szerepére a természet erői okozta veszedelmek megfékezésében. Világosan rámutatnak, hogy ezen jelenségek kontrollálhatatlan erőt képviselnek, s tombolásuk akár az állami, társadalmi rendet is veszélyeztethetik, működésképtelenséget okozva az igazgatási szervek munkájában. Ezért lényeges, hogy a rendőrigazgatás felkészült legyen ezen a téren is. A rendőrség társadalmi szerepéről szóló viták, tudományos kutatások jelentős megállapításokat tártak fel, bemutatva a szervezettel kapcsolatban folyton változó elvárások mibenlétét. A rendőrségi működési modellek és az azokat megalapozó filozófiák folytonos és jelentős változásokon mennek keresztül. A közösségi rendőrség, mint a 20. század végének és a 21. század elejének terméke, fontos szerepet tölthet be a globális felmelegedés okozta extrém időjárási viszonyok káros hatásainak mérséklésében, felszámolásában. Természetesen nem önálló erőként, hanem együttműködve a közösség más jelen lévő erőivel. A közösségi rendész a társadalom (közösség) bizalmának elnyerésével teljesen egyenjogú tagja lehet a helyi közösségeknek, mintegy kulcsfigurája a jelentkező problémák megoldásának. A rendészeti szervek és munkatársak igyekezete azonban önmagában nem elegendő. Létre kell jönni azon társadalmi kapuknak, amelyek megalapozzák a közösségi rendészet működését. Ezen kapuk a biztonság kultúrája, a közeli rendészet és az élhető város. Mindhárom esetben a legitimáció, a közösségi kooperáció és a bizalom az a kulcs, amely megteremtheti a kívánatos társadalmi közeget. A globális felmelegedés világméretű probléma, amelynek hatásai ugyan megbecsülhetők, de azokat pontosan felmérni lehetetlen. Számos változóval és az egymásra ható tényezők kölcsönhatásával kell kalkulálni. Nincs pontos recept a jelentkező problémák kezelésére. Pontosan ezért szükséges megteremteni azokat a befogadó közegeket, amelyek a saját szerves részüknek tekintik a rendészet erőit, a rendészet erői pedig a közösség szolgálóinak tartják magukat, s e kettősség erejéből adódóan hatékonyan képesek felkészülni a várható nehézségekre. A társadalmi bizalmi tőke elnyerése kulcsfeladat ebben a lassú építkezésben, ezért a cselekedeteknek ügyfélközpontúnak kell lenniük, hatékony információáramlással, konszenzusra törekvő problémamegoldással. A közösségi rendőrség/rendészet ily módon töltheti be hivatását.

 

Kulcsszavak: természet rendje, rendőrtudomány, társadalmi tőke, együttműködés, közösségi rendészet

 

Bevezetés

Concha Győző neves jogtudós 1901-es akadémiai székfoglalójában széles ívű áttekintést ad a rendőrség szerepéről, struktúrájáról. Több alkalommal kitér a rendőrség tevékenységére, a természeti világ rendjével kapcsolatos teendőkre. Kiemeli, hogy e rend megbomlása vagy zavara esetén az állami rend és működés alapjai kerülhetnek veszélybe, illetve a társadalmi rend feltételei sem állnak fenn némely esetekben.
„A természet az elemek rendje. A természeti világ rendje a természeti erőknek, az elemeknek bizonyos ismétlődő egymásutánján, azoknak szokásos mértékén, kapcsolatán s egymásra gyakorolt hatásán alapszik. Az éjjel és a nappal, a szelek, a vizek, a villamosság, a tűz jelenségei, a hegyek és a völgyek helyzete, élet és halál, az állatok száma, természete, a természeti rendnek a tényezői s állam úgymint társadalom e természeti jelenségek kapcsolatát és egymásutánját kell, hogy kiinduló ponttul vegyék, midőn saját életüket berendezik, melynek előfeltételét, a természet bizonyos szokásos rendje alkotja. A természet rendjének megbomlása (tűzvész, árvíz, hegyomlás, pestis) megbontja az állam és társadalom rendjét is. A természet rendjénél még világosabb, hogy annak fenntartója nem a természeten kívül álló rendőrség, hanem a természet maga.” (Concha, 1901, 306.)
Concha rámutat, hogy a természet erői megbonthatatlan struktúrát képeznek, a rendészet erői nem részesei e folyamatoknak, csupán szereplők abban, hogy az állami, társadalmi rend sérülése adott esetben minimalizálódjon.
„Harmadszor az elemi, a természeti erők rendkívüli kitöréseinek megfékezésében rejlenek a társadalmi rend előfeltételei. Robbanások, árvíz, pestis, állatok úgy a társadalom mindennapi közönséges életének rendjét, mint magát az állam alkotmányos életének rendjét megakaszthatják. Az ilyen természeti erők megfékezése, eltávolítása nyilván nem a társadalmi vagy állami rend, hanem annak előfeltétele. Az utczán lövöldöző sebesen hajtó emberek között, nagy forgalmú városban szabadon eresztett szarvasmarhák között, árvízkor, tűzvészkor, a súlyosabb ragályok alkalmával megszűnik a társadalmi, sőt a természeti erők egyes rendkívüli kitöréseikor még az állami rend is, mert tényezőik működésre majdnem képtelenekké válnak. A földmívelés, az ipar, a tudományos foglalkozások között lévő kapcsolatok, az emberek lelki épülésére, egészsége érdekében, avagy szórakozás ára létesített társas berendezések, s mindezeknek összefüggése az állam intézményeivel teszik a közrendet s ennek csak előfeltétele az elemi erők rendkívüli kitöréseinek megakadályozása, a tűz a víz a robbanások stb. elemi erő rendészete.” (Concha, 1901, 309.)
Ebben az okfejtésben már világosan kirajzolódik a megelőzés és megfékezés, mint a rendészeti igazgatás feladata a természet erőinek rendkívüli kitörése esetén. Egyértelműen látszik, hogy az alkotmányos rendet látja veszélyben az elemi erők elszabadulása esetén. Ez a világos okfejtés mind a mai napig érvényes.
„Ily előfeltételt teremtő, ily óvó működést a közigazgatási rendőrség azonban nemcsak a közigazgatás működése, alkotásai tekintetében fejt ki, hanem az egyesek működései, alkotásai, bizonyos természetes állapotok és folyamatok körül is. A mezei, az erdei, az állategészségi, a vadászati és halászati rendőrség, az iparüzem, a közcsend és közillem, a tűz, a víz, s a többi elemi erők (villany gőz, gáz, nehézkedés, esés stb.) rendészete a közigazgatási rendészetnek olyan ága, mely nem a közigazgatás működésének és alkotásainak, hanem a magán és társadalmi működések, állapotok rendjének föltételeit nyújtja. Mezei-, erdei gazdálkodás, állattenyésztés, iparűzés, társadalmi működések, tűznek, víznek, bányáknak, épületeknek, a hal- és vad tenyészetnek, csendnek és illedelemnek állapotai társadalmi és természeti állapotok, a melyeket az állam rendező, jogi és direct, alkotó közigazgatási működésével csak egyrészben érint (az oktatás, kísérleti állomások, múzeumok állítása, vetőmag, apaállatokról való gondoskodás, kiállítások rendezése által) másrészben pedig egészen magára hagy. De nem hagyja magára e működések folytathatása, ez állapotoknak az emberi szükségletekkel összhangzó volta tekintetében.” (Concha, 1901, 318.)
Concha strukturált megközelítése jelentős mérföldkő a rendészettudomány történetében. A rendészet működése adja a társadalmi működés alapját. Néhány korábbi elgondolást bemutatva láthatjuk, hogy a rendőrség szerepe és annak megközelítése nem volt mindenkor ilyen árnyalt. Fogarasi János 1833-ban megjelent szótára már ismeri a rend-őr összetételt. A Czuczor Gergely és Fogarasi János által szerkesztett nagyszótár 1870-ben a rendőrség címszó alatt a következő meghatározást közli: „A közigazgatási hatalom egyik ága, melynek rendeltetése az ország belsejében közbiztonság, és általános rend fentartására ügyelni, s az e czélra szolgáló eszközökről gondoskodni.” (Deák, 2015, 10.)
„RENDŐR, (rend-őr) ösz. fn. Személy, kinek hivatása és feladata a közbátorságra és rendre felügyelni. E széles ért. rendőrnek mondható az úgynevezett rendőrhivatalnak mindegyik tagja. Szorosb. ért. poroszló, vagy darabantnemü szolgák a rendőrségnél. V. ö. RENDŐRSÉG” (Czuczor–Fogarasi, 1862).
„RENDŐRSÉG, (rend-őrség) ösz. fn. A közigazgatási hatalom egyik ága, melynek rendeltetése az ország belsejében közbiztonság, és általános rend fentartására ügyelni, s az e czélra szolgáló eszközökről gondoskodni. Országos rendőrség, mely egy egész országra, államra kiterjed. Városi rendőrség,” (Czuczor–Fogarasi, 1862).
Johann Heinrich Gottlob von Justi a 18. század közepe táján még a belső igazgatás valamennyi teendőjét a rendőrtudomány fogalma alá sorolja be. Joseph Sonnenfels báró szűkebb értelemben definiál: „Minden ami a belső biztonságot növelheti a rendőrséghez tartozik.” (Deák, 2015, 10.)
1782-ben Johann Anton Pergen gróf emígy fogalmazza meg a rendőrség mibenlétét: „Az uralkodóknak, azok szolgáinak és alattvalóinak összességében és egyénenként élvezett biztonsága mind személyüket, mind tulajdonukat tekintve alkotja a tulajdonképpeni rendőrséget, mely nélkül az állam maga sem lenne biztonságban.” (Deák, 2015, 11.)
Karvasy Ágost megállapítása 1862-ből így szól: A „… közrendészeti tudomány (Polizeywissenschaft) azon elveknek foglalatja, melyeknek alkalmazása által az államban a fenyegetődző veszélyek és háborítások közvetlenül elháríttatnak, azoknak káros következései megszüntettetnek vagy enyhíttetnek, és az emberek finomabb szükségletei, melyeket a magasabb míveltség kiván, kielégíttetnek." (Karvasy, 1862)
„A veszélyek és háborítások, melyeknek elhárítása a közrendészeti tudomány tárgyát képezi, származhatnak vagy az emberek gonosz akaratából, vagy azoknak vigyázatlanságából, vagy a természeti elemektől, azaz az emberi akarattól független eseményektől. Azon hatóság, melynek hivatása a sértéseket és háborításokat czélszerű intézkedések által megelőzni, és a társaság finomabb szükségleteiről gondoskodni, köz rendészeti hatóságnak vagy rendőrségnek (Polizey) neveztetik.” (Karvasy, 1862, 1.)

Karvasy szintén rámutat arra, hogy a természet erői okozta veszélyek és háborítások elhárításában a rendészeti erőknek feladata van. Ezeket a későbbiekben részletezi is. A magyar államiság során a rendőrség – a rendfenntartás történetének részletezését mellőzve ugyan, de megállapíthatjuk, hogy – a vármegyei közigazgatás részeként működött községi, városi szinten. Az állami rendőrség első megjelenési formája az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt megszervezett Országos Rendőri Hivatal volt. A forradalom fegyveres leverését követően az abszolutizmus rendfenntartását mutatja be Deák Ágnes: Zsandáros és policzájos idők című munkája (2015). A kiegyezést követően a visszanyert államiság keretében került sor a rendőri erők megszervezésére, önkormányzati alapokon. Ebben változást a Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatt megszervezett csendőrség hozott, mely elsősorban a vidék biztonságát volt hivatott erősíteni. Az 1881. évi II. és III. törvény szentesítette a szervezet létrehozását Magyar Királyi csendőrség néven. (1881. évi II. törvénycikk a csendőrségi legénység állományának kiegészítéséről és 1881. évi III. törvénycikk a közbiztonsági szolgálat szervezéséről)
Kétségtelen tény, hogy a dualizmus időszakát végigkísérte egy részben szakmai, de inkább politikai természetű vita a rendőrségek államosításának szükségességéről. Ennek a folyamatnak az egyik példája a fővárosi rendőrség. A kiegyezést követően önkormányzati alárendeltségbe, majd 1872-től állami irányítás alá került. Törvény azonban csak 1881-ben született, s határozta meg a fővárosi rendőrség szervezeti kereteit (1881. évi XXI. törvénycikk a Budapest-fővárosi rendőrségről):

„2. § A fővárosi rendőrség feladata: működési területén a személy- és vagyon-biztonságot megóvni, a békét és közrendet fentartani, a büntetőtörvények, a rendeletek és szabályrendeletek megszegését, a véletlenségből vagy bármily természetű mulasztásból eredhető veszélyeket és károkat lehetőleg megakadályozni, a megzavart rendet és békét helyreállitani, az ezek ellen vétőket kipuhatolni és megfenyités végett az illetékes biróságnak vagy hatóságnak feljelenteni, illetőleg átadni, s általában a figyelő, megelőző és felfedező rendőrség feladatait a jelen törvény keretén belől teljesiteni.
3. § A figyelő, megelőző, felfedező s általában a közigazgatási rendőrség teendőiben, a fővárosi rendőrség, a törvény keretén belől, saját hatás- és jogkörében jár el. Midőn más hatóságok által az emlitett teendőkre nézve megkerestetik, annak megfelelni tartozik; eljárását azonban ez esetben is saját hatás- és jogköre szabályozza

Működésében a fővárosi rendőrség szolgálatra kész pártatlan eréllyel és emberszerető kímélettel köteles eljárni.

Büntethető cselekmények eseteiben az előnyomozást törvény és az azt pótló szabályok és gyakorlat szerint teljesiti, s általában az illetékes bíróságokkal és kir. ügyészekkel közreműködni, ezeknek hivatalos ügyekben hozzá intézett megkereséseit teljesíteni, különösen pedig a rendőri segédletet szolgáltatni tartozik.”

„4. § A fővárosi rendőrség közvetlenül a belügyminister alatt áll.
A fővárosi törvényhatóságot azonban minden törvényes intézkedéseiben támogatni, a fővárosi szabályrendeleteknek s a városi hatóság jogerőre emelkedett határozatainak és intézkedéseinek megszegését lehetőleg meggátolni, az áthágást elkövetőket kinyomozni és feljelenteni, általában a szükségesnek mutatkozandó végrehajtásnál a rendőri segédkezést nyujtani, illetőleg a karhatalmat szolgáltatni köteles.”

Ezen felül a Magyar Királyi Határrendőrség és a Fiumei Állami rendőrség működött a kormány irányítása alatt (1916. évi XXXVII. törvénycikk a fiumei m. kir. állami rendőrségről, és 1903. évi VIII. törvénycikk a határrendőrségről). A múlt sodrása a jelenben hol kisebb, hol nagyobb hullámokat vet. A rendészet, a rendőrség sorsa sem nélkülözte azokat a múltbéli megrázkódtatásokat, amelyek szervezeti, szervezési értelemben hol gyökeres, hol felületi változásokat idéztek elő. A rendőrség optimális szervezési modelljéről a nemzetközi rendészettudomány a mai napig aktív és jelentős megállapításokat tevő vitát folytat. Ennek magyar történeti háttere nélkül nem juthatunk lényeges következtetésekre a tekintetben, hogy miképp viszonyuljunk az előttünk álló azon kihívásokhoz, amelyek a városi biztonság új típusú megközelítéséből fakadóan kerültek fókuszpontba.
Gróf Tisza István 1905-ben vetette fel egy kortes beszédében a rendőrség államosításának lehetőségét országos szinten (Tisza, 1937, 361.).
Tisza belvárosi programbeszéde, 1905. január 8-án:

„…azt hiszem, helyesebb úton járunk, ha arra a térre lépünk, hogy a közbiztossági szolgálatot az állam a városoktól egészen vegye át. A fővárosra nézve önök mindnyájan tudják és kiszámíthatják, hogy ez mit jelent. Jelenti annak a ma már kétmilliót meghaladó összegnek átvételét, amellyel a főváros az államrendőrség költségeihez járul. A vidéki városokra nézve ez a teherkönnyítés átlagban a legtöbb városra nézve – az eltérések nem olyan nagyok – hogy megközelítő számot mondjak: 25% adókönnyítésnek felel meg. És történik mindez oly szervezeti reformmal kapcsolatban, amely a városok autonómiáját legkevésbé érinti, mert hiszen a közbiztossági személyzet alkalmazása úgy sem autonóm hatásköre a városnak, de ami a közbiztosság országos szervezése szempontjából a legmesszebbmenő, legüdvösebb következményekkel jár, amely egységes közbiztossági hálózattal vonja be az egész országot, amely azután minden téren, mindazon jelenségekkel szemben, amelyekkel a magyar államnak e téren meg kell küzdenie,a legmesszebbmenő áldásos következményekkel jár.” (Tisza, 1937, 370.)

Tisza és pártja az 1905-ös választásokat elveszítette, így már nem volt módja elképzelését megvalósítani. 1913-ban azonban megalakul Tisza István II. kormánya, és a parlamenti programbeszéd során ismételten előkerült a kérdés.

„Ami a többi városok helyzetét illeti, én most csak két nagyfontosságú kérdést kívánok kiemelni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a rendőrség államosításának kérdése. (Helyeslés.) Azt hiszem, ez is olyan kérdés, amelyikben nem lehet közöttünk nézeteltérés, (Úgy van!) mert hiszem, mellesleg megjegyezve,míg az önkormányzat szempontjából igazán nem érinti a városok szabad mozgását és önkormányzati jogát, addig viszont ez ország összes közbiztonsági  és rendészeti viszonyait  egy csapásra átalakítaná és lehetővé tenné, hogy  megszűnjenek azok az elmaradt viszonyok , amelyek  ma már csak itt-ott mutatkoznak ugyan, mindazonáltal az egész ország közállapotaira valóban káros hatással vannak. (Élénk helyeslés.) Természetszerűleg ezt a reformot is olyan módon kell végrehajtani, hogy ne hárítson elviselhetetlen terhet az államra és az érdekelt városokra.”[1] (Kiss et.al 2004, 363)

A tervet az időközben kitört I. világháború akadályozta meg. Legközelebb 1919-ben találkozunk vele, amikor is az 5047/1919. ME.[2] kormányrendelet államosította a rendőrségeket. Törvényerőre az 1920. évi I.[3] törvény emelte véglegesen. Ezzel megszűnt a korábbi pluralista rendészeti modell, helyét átvette a két világháború között a dualista modell (rendőrség-csendőrség), és 1945 után a monista egységes államrendőrségi berendezkedés (a csendőrség feloszlatását követően).
A rendőrségi munka gyakorlati voltáról mutat képet Nagy Valér rendőr tanácsos írása A Magyar Rendőr 1938-ban megjelent számában.

„A rendőri őrszemélyzet a maga több ezres létszámával óriási hírszerző hálózatot jelent. A rendőrséget érdeklő cselekmények, jelenségek, emberek állandó rendszeres megfigyelői ők, jelentésük ezerszámra fut be naponta a rendőrség megfelelő központjaiba.”
„A rendőröknek ez az úgynevezett felügyeleti vagy ellenőrző tevékenysége kiegészíti az utcai általános őrszolgálatot, egyben a hírszerzésnek is nélkülözhetetlen tényezője.”
(Nagy, 1938, 6.)
Néhány példa jól mutatja a rendőrtudomány tartalmi elemeinek értelmezésében történt változásokat, amelyek természetesen a mai kor megközelítéseiben is tovább alakulnak. Ennek egyik végpontjaként érünk el (pillanatnyi állapotot tekintve) a közösségi rendészet feladatainak tárgyalásához. Nem részletezve azok tartalmi elemeit, az alábbi rendészeti modellekkel találkozhatunk.

A hagyományos reagáló rendészet eljárásközpontú, a New York-i modell eredményközpontú, a közösségi rendőrség eljárásközpontú, illetve a probléma orientált rendőrség, amely eredmény- és eljárásközpontú (Csapó, 2009,51.) Természetesen a múltban is és a jelenben is léteznek egyéb, a demokráciát mellőző, elnyomó jellegű rendőrségek, ahogyan bürokrácia orientált szervezetek is.

A Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának honlapján az alábbi megközelítés olvasható a közösségi rendőrségi modellel kapcsolatban.

„A közösségi rendészet modelljét már több évtizede sikeresen alkalmazzák, többek között Svájcban, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is. A közösségi rendészet nem különül el Magyarország Rendőrségétől csupán egy újfajta filozófia, szemléletváltás, amely során a rendőrség jobban bevonja a lakosságot az őket érintő problémák feltárásába és megoldásába, annak érdekében, hogy a helyi kapitányságok hatékonyabban, a közösség igényeinek megfelelőbben használhassák fel erőforrásaikat. A közösségi rendészet modellje kreatív megoldásokat alkalmaz, és minden esetben bevonja a helyi lakosságot a problémák megoldásába, így a polgárok közvetlenebb elérése, fogadóórák megtartása, bűnmegelőzési előadások lebonyolítása, valamint további személyes kapcsolattartás valósulhat meg a közösségi rendőr munkájának köszönhetően: a közösségi rendőr könnyen elérhető, kérdésekkel, észrevételekkel lehet hozzá fordulni.” (URL1, URL4)

A hazánkban lezajlott kísérleti projekttel kapcsolatban a Magyar Rendőrség honlapja az alábbiakat jegyzi meg.

„A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az érintett megyei rendőr-főkapitányságok részvételével megvalósított projekt célja az volt, hogy a rendőrség a helyi közösségek tagjaival közösen azonosítsa a közbiztonsági problémákat, és az azok feloldására vonatkozó megoldások kidolgozásába és végrehajtásába nagyobb mértékben vonja be a lakosságot. A közösségi rendészet filozófiája alkalmas lehet arra, hogy a rendőrkapitányságok hatékonyabban, a közösség igényeinek megfelelőbben használhatják fel erőforrásaikat.” (URL5, URL2)

Ha a közösségi rendészet működési filozófiájával kapcsolatosan kulcsszavakat azonosítunk, akkor azok bizonyára a helyi közösség, együttműködés, probléma megoldás és hatékonyság lesznek. Hatékonyság alatt értendő természetesen a rendészeti erőforrások felhasználása is a detektált problémák megoldásában.

Brereton összehasonlító elemzésében (Brereton, 1999) a közösségi rendőrség (community policing) az alábbi főbb ismérvekkel rendelkezik.

Fő prioritása az eljárásközpontúság, a rendőrség és a közösség közötti kapcsolat javítása, valamint a közösségi igények figyelembevétele. Az extrém időjárás okozta zavarok megismerésében és felszámolásában elsődlegesen fontos tényező, hogy azok bármily kicsinyek legyenek is a hatóság tudomására jussanak. Ez csak kiemelkedően jó, közvetlen kapcsolat esetén lehetséges, valamint akkor, ha a közösség tagjai markánsan megjelenítik biztonsági igényeiket és elvárásaikat. Más közreműködők bevonásának mértéke magas, hiszen a hangsúly a közösség és képviselői közötti együttműködésen van. Számos segítő bevonása lehetséges a rendészeti problémák felismerése, megoldása, megelőzése érdekében. A közösség tagjai egymás közti kommunikációjukban, és egymást segítő támogatásukkal jelentősen támogathatják az igazgatási hatóságok munkáját. Információ és adathasznosítás tekintetében a közösségi rendőrségnél a helyi szintű hasznosításon van a hangsúly. Ezzel is kiemelve, hogy az adott helyen keletkezett problémát sokkal sikeresebben lehet megoldani az érintett körzetben. Lokális problémákra lokális választ kell adni. Kényszerítő eszközök alkalmazása tekintetében a közösségi rendészet alacsony intenzitással dolgozik, a hangsúly a konszenzusos rendészeti gyakorlaton van.
Ez a gyakorlat sokkal inkább a közbizalom erősítése és megtartása szempontjából fontos, mint a globális felmelegedésből adódó problémák megoldásában. Tudjuk, hogy a hatalom és uralom mindig felülről ered, ellentétben a legitimitással, ami alulról gyökerezik. Ebben a szituációban sokkal könnyebb a közösségi rendészet feladatkörét és lehetőségeit kijelölni, hatékonyságát fokozni. Természetesen azt nem megismételve, de szükséges rámutatni, hogy a jelentkező problémák kezelése integrált, az államigazgatás minden szegmensét érintő jelentős szemléletváltozást és döntéseket igényel. Ezek közül a legtöbb mobilizálható tartalékkal – szaktudásuk okán – a rendészeti igazgatás és annak szereplői rendelkeznek. A közösségi rendészet működési modellje, kiegészülve az önkormányzati rendészet lakosság közeli potenciáljával, és a lakossággal (közösségekkel együtt élő), polgárőr szervezetekkel, első kézből értesülhet a felmerülő gondokról, azokat közvetítheti, vagy némely esetben saját eszköztárával orvosolhatja is. Az igazgatási szervezetek természetesen a modern technológia tárházával felszerelve eredményesen alakíthatják úgy a környezetet, hogy mérsékeljék az épített és természetes környezetre nehezedő terheket, illetve az embereket sújtó káros jelenségeket. Térinformatikai eszközök, különféle mobil applikációk jelentős segítséget nyújthatnak a problémák megoldásában.
Látnunk kell azonban azt is, hogy a közösségi rendészet hatékonyságát biztosítani hivatott társadalmi tőke, a bizalom, nem szűkíthető le magára csak az információra, ahogyan erre Fukuyama is rámutat. 
„Mivel a közösség a bizalomtól függ, a bizalom meghatározója pedig a kultúra, a spontán közösség a különböző kultúrákban különböző fokozatokban fog megjelenni. A bizalom a szabályszerű, becsületes és együttműködésre kész viselkedés elvárása egy közösségen belül, közös normák alapján, e közösség más tagjai részéről.” (Fukuyama, 2007, 45.)
A közösségi rendészet megteremtésének tehát egyik pillére az a társadalmi tőke (bizalom), amely lehetővé teszi a közösség tagjainak, hogy érdemi kapcsolatot alakítsanak ki a rendészeti testületek tagjaival, befogadják magát a szervezetet a közösség soraiba. Azonban ennek másik oldala a szervezet készsége vagy alkalmassága e rendészeti modell működtetésére. Krémer Ferenc alapos elemzést ad a kérdéskörről. Számos aspektusból vizsgálja a rendőrség társadalmi szerepét. Három nagy modellt különböztet meg a bűnözés elleni háború, a rendfenntartás, és a szolgáltató modellt (Krémer, 1998). Jelen dolgozat végkövetkeztetései szempontjából értelemszerűen most csak a szolgáltató modell értékeire térünk ki.

„Megfelelni a társadalmi szükségleteknek, elfogadtatni a rendőrséget, mint a problémakezelés legitim szervezetét- ez a törekvés mindig jelen van a rendőrségen belül, amennyiben demokratikus viszonyok között tevékenykedik. Az alapvető különbséget a szolgálat és a korábbi szerepmodellek között abban láthatjuk, hogy a tevékenység ez esetben az emberekre irányul.” (Krémer, 1998.)
Ez a szolgálatellátási-modell egy adott társadalmi közösségbe helyezi a rendőrséget, annak tagjaként, szervesen illeszkedve a társadalom szövetébe. Hiszen szélesebb társadalmi alapok nélkül nem működhet a közösségi rendőrség modellje. Egy korábbi tanulmánykötetben kifejtésre került annak a három társadalmi kapunak a szükségessége, amelyek nélkül nem hozható létre közösségi rendészet (Danielisz et al., 2007). Ezek a kapuk a biztonság kultúrája, közeli rendészet és az élhető város. Mindhárom komplex rendszerek egymásra épülő sorozata, egyaránt feltételezik a befogadó és együttműködő közeget, információáramlást, toleranciát, és olyan előrelátó kormányzást, amely felkészül a problémák megoldására, és inkább megelőzi őket, semmint utólag próbálja orvosolni azokat.
„Azok a kulturális szokások, amelyek erényeknek minősülnek, nem mindig járulnak hozzá társadalmi tőke képződéséhez. Némelyeket az egyének egyedül is gyakorolhatnak, míg mások- különösen a kölcsönös bizalom-csak társadalmi közegben nyilvánulnak meg. A társadalmi erények azonban –tisztesség, megbízhatóság, együttműködési készség, és a mások iránti kötelezettség tudata- nélkülözhetetlenek az egyéniek kiérlelődéséhez…” (Fukuyama, 2007, 69.).
Fukuyama megközelítése a témában alapos, hiszen kölcsönös tisztelet, bizalom nélkül elképzelhetetlen egy új típusú kultúra, a biztonság kultúrájának felépítése. Mindehhez hozzá tartozik az oktatás és a nyitottság magas színvonala és általánossá válása. Ha a társadalmi egyének megismerik, és ez által megbíznak a rendészet erőiben, sokkal könnyebben felépíthető egy, a szubjektív biztonságérzetet is magában foglaló kulturális közeg. A közeli rendészet megközelítésében hasonló a közösségi rendészet működéséhez, azonban sokkal inkább filozófiai szintű megközelítés, mintsem gyakorlat. A közeli rendészet a társadalom bizalmi tőkéjén alapuló elfogadó megelőzés. Bakóczi Antal és Sárkány István szellemes és találó összefoglalását adják a bűnmegelőzés fogalomkörének, amely megítélésünk szerint igen közel áll a közeli rendészet tartalmi lényegéhez. E szerint a bűnmegelőzési feladata nem más:

„…mint nevelni a nevelhetőt, javítani a javíthatót, elszigetelni a javíthatatlant, megelőzni a megelőzhetőt, csökkenteni a csökkenthetőt, visszaszorítani a visszaszoríthatót, felszámolni a felszámolhatót, korlátozni a korlátozhatót és szűkíteni a szűkíthetőt. A tágabb értelemben vett bűnmegelőzésen értjük azoknak az intézkedéseknek az összességét, amelyek közvetve a társadalom gazdasági, morális és kulturális viszonyainak a kedvező irányú fejlődését biztosítják.” (Bakóczi–Sárkány, 2001, 395.)

Az élhető város kifejezés mindazon városépítészeti, urbanisztikai elemeket tartalmazza, melyek segítenek legyőzni a globális felmelegedés okozta extrém időjárási viszonyok okozta károkat, legyen szó az épített környezetről vagy az embereket fenyegető veszélyekről. A város ebben a tekintetben jelentős erőfeszítéseket tesz a környezetbarát működésre, csökkenti a káros anyag kibocsájtást, a műanyag felhasználását, és minden eszközzel igyekszik csökkenteni ökológiai lábnyomát. Elsősorban azokat a városépítészeti megoldásokat preferálja, amelyek csökkentik a hőhatást, növelik a zöldterületeket. Olyan közösségi tereket hoznak létre, melyek alkalmasak a megelőzésre, és az okozott károk csökkentésére egyaránt. A közösségi rendészet tagjainak feladatrendszere a vizsgált kontextusban leginkább az emberközpontúságra szűkíthető le. Az együttműködő, bizalommal és összetartással vezérelt közösségek, melyeknek szerves részei (tagjai) a közösségi rendészet tisztviselői, jelentősen hatékonyabban és eredményesebben tudnak működni, mint mindenki más. Nem kevésbé lényeges, hogy az erőforrás allokációjuk hatékonysága is igen magas.

Végezetül érdemes megfogadni Szun Ce intelmét:
„Az a tábornok, aki hallgat a tanácsomra és aszerint cselekszik, győzni fog – az ilyen maradjon meg parancsnoki tisztében! Az a tábornok, aki nem hallgat a tanácsomra és nem cselekszik aszerint, vereséget fog szenvedni – az ilyet el kell bocsátani!” (Szun Ce, 2002, 19.)

 

Felhasznált irodalom


Bakóczi A. – Sárkány I. (2001): Erőszak a bűnözésben. Budapest: BM Kiadó

Brereton, D. (1999): Zero tolerance and the NYPD: Has is worked there and will it work here? Canberra: Research and Prevention Queensland Criminal Justice Commission

Concha Gy. (1901): A rendőrség természete és állása szabad államba. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia

Czuczor G. – Fogarasi J. (1862): A magyar nyelv szótára. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia

Csapó Cs. (2009): A korszerű rendőrség alapjai. Pécs: Pécsi Határőrközlemények X., 39–50.

Danielisz B. – Murányi Z. – Tóth F. (2007): Biztonságért kilincselve: válogatott rendészetpolitikai írások. Budapest: Mokka

Deák Á. (2015): „Zsandáros és policzájos idők”. Államrendőrség Magyarországon 1849–1867. Budapest: Osiris Kiadó

Fukuyama, F. (2007): Bizalom. Budapest: Európa Könyvkiadó

Karvasy Á. (1862): Közrendészeti tudomány. Budapest: Emich Gusztáv

Magyarország Kormányprogramok 1867–2002. (2004): 1. kötet 1867-1944. Budapest: Magyar Hivatalos Közlönykiadó

Kollár N. (szerk.) (1995): A fővárosi rendőrség története (1914-ig). Budapest: Budapesti Rendőr-főkapitányság

Krémer F. (1998): A rendőrség társadalmi szerepe szociológiai szempontból. Szociológiai Szemle, 1, 93–112.

Nagy V. (1938): A bűncselekmények megelőzése a rendőri szolgálatban. Magyar Rendőr, 4, 6.

Spinoza, B. (1997): Etika. Budapest: Osiris Kiadó

Szun Ce (2002): A hadviselés tudománya.  Budapest: Göncöl Kiadó

Gróf Tisza István Képviselőházi beszédei (1937): III. kötet. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia

 

A cikkben található online hivatkozások


URL1: http://www.pecshor.hu/periodika/2009/csapo.pdf

URL2: http://www.szociologia.hu/dynamic/9801kremer.htm

URL3: https://library.hungaricana.hu/hu/view/OGYK_RT_1919/?pg=865&layout=s

URL4: https://bmprojektek.kormany.hu/kozossegi-rendeszet-magyarorszagon

URL5: http://www.police.hu/a-rendorsegrol/europai-tamogatasok/egyeb-forrasok/kozossegi-rendeszeti-projekt

 

[1] Elhangzott: 1913. június 12-én

thisContent

503