139 - 142. o.

DOI: 10.38146/BSZ.2018.11.12

OJS: https://ojs.mtak.hu/index.php/belugyiszemle/article/view/4283

Veress Emőd (szerk.): Erdély jogtörténete

Forum Iuris, Kolozsvár, 2018, 592 oldal

Briliáns ajándékot kaptak az idén a történelem, benne a magyar jogtörténet iránt érdeklődő romániai magyar és a magyar nyelvet ismerő idegen ajkú joghallgatók és aktív jogászok, amikor kézbe vehették a Veress Emőd szerkesztette, a kolozsvári Forum Iuris gondozásában megjelenő, 592 oldal terjedelmű Erdély jogtörténete című könyvet. A tudományos műnek és tankönyvnek is szánt kötet kollektív munka terméke, tizenheten jegyzik, kilenc erdélyi és nyolc hazai jogtudós (az erdélyiek: Fenyvesi Zsolt, Gáll Erwin, Kádár Hunor, Kokoly Zsolt, Nótári Tamás, Szabó Ádám, Székely János, Szeredai Norbert és Veress Emõd; a hazaiak: Domokos Andrea, Horváth Attila, Mezei Barna, Nánási László, Homoki-Nagy Mária, Kisteleki Károly, Stipka István és Szabados György. A lektorok között is van egy hazai jogtudós: Petrétei József.) A felsorolt szerzők a kötet egy-egy fejezetét írták, összecsiszolásuk a szerkesztő munkája.
Az opus Erdély történetét, majd jogtörténetét mutatja be az őskortól napjainkig terjedően. Azzal indít, hogy „Az emberi lét nyomai és története az őskortól kezdődően követhető Erdély területén” (21. o.), az utolsó fejezetben pedig a polgári eljárásjognak a rendszerváltozás utáni újrakodifikálását (497., 501. o.), illetve az erdélyi magyar jogászképzés revitalizására tett kísérleteket (554., 555. o.) tárgyalja. Közismert, hogy Erdély területén a történelem folyamán sok nemzet kényszerült és még ma is kényszerül együtt élni. A könyvből megtudható, hogy az évszázadok során az írott jog és a jogi népszokás hogyan szabályozta, biztosította a magyarok, székelyek, románok, szászok, zsidók, cigányok együttélését, a kisebbségi jogok tekintetében is. Megtudható viszont az is, hogy az elmúlt száz évben, Trianon után folytatott, a kisebbségi jogok korlátozását és felszámolását érintő asszimilációs politika hatására hogyan változott meg Erdély területén a nemzetiségek aránya. A magyarok részaránya Erdélyben 1948-ban még huszonöt, a városi lakosság körében 39,7 százalék volt, 2011-re ez az arány tizenkilenc, illetve 17,4 százalékra csökkent (411. o.).
A könyv részletesen taglalja Románia asszimilációs politikáját, az idézett számok magukért beszélnek (406–410. o.).
A könyv hét fejezetre tagolódik:

1. Jogélet Erdély területén az ókorban.
2. A népvándorlás, a honfoglalás és a Magyar Nagyfejedelemség kora.
3. Erdély a Magyar Királyságban (1000–1540).
4. Az Erdélyi Fejedelemség (1526–1690).
5. Erdély a Habsburg Birodalomban és az Osztrák–Magyar Monarchiában(1690–1918).
6. Erdély Romániában (1918–).
7. A jogi oktatás története Erdélyben.

Az egyes fejezetek végén a szerzők a fejezet témájához kapcsolódva kulcsszavakat és kronológiát írtak. A jogi szakkifejezéseket az elsõ öt fejezetben, zárójelben latinul, a hatodik fejezetben románul is közlik. A könyvhöz fűzött lábjegyzetek száma 1463, a végéhez csatolt válogatott irodalomjegyzék kilencszáz feletti opust tartalmaz.
Az első fejezetben a szerző három alfejezetben (A Dák Királyság és Dacia Provincia, Dacia Provincia, Romai jog Dacia Provinciában) tárgyalja a jogéletet Erdély területén az ókorban.
A második rész részletesen elemzi a magyarok honfoglalását, kitér a kettős honfoglalás elméletére, leírja a VI–IX. század jogi, hatalmi, társadalmi berendezkedést, az államalapítás előtti igazságtételi szervezeteket. E fejezetből az olvasó megtudhatja egyebek között azt is (90. o.), hogy honnan származik az Erdély elnevezés.
A harmadik rész címe Erdély a Magyar Királyságban. A történeti áttekintés mellett ismerteti a közjogi berendezkedést, az alkotmányos szerkezetet, az igazságszolgáltatás mibenlétét, az országrész jogi berendezkedését, a jog forrásait, a büntető- és a magánjogi tendenciákat. Külön alfejezet foglalkozik az Erdély területén élő nemzetiségek közötti közjogi kapcsolatokkal.
A negyedik rész az önálló Erdélyi Fejedelemség történetét és jogéletét írja le. Alfejezetekben fejtik ki a szerzők a fejedelemség történetét, közjogi berendezkedését, államszervezetét, bírósági szervezetét, büntető-, büntetőeljárás-, továbbá magánjogát, külön bontva a székelyek és a szászok magánjogát. A jogforrások közül e helyütt érdekességként egyet emelnék ki: a székely falutörvényeket (225–226. o.). A székely falutörvények részletekbe menően szabályozták a deviancia, kriminalitás elleni fellépést. A falu apraja-nagyja jelen volt a falugyűlésen, amikor megalkották rendtartásukat. A közösen megalkotott szabályokat a falubeliek, a faluba menekültek és az eklézsia is magára nézve kötelezőnek fogadta el. Ez azon a felismerésen alapult, hogy a külső veszedelemmel szemben csak akkor vehetik fel sikeresen a harcot, ha belső életüket, viszonyaikat rendezik, a rend ellen vétőket, a viszályt keltőket és azokat, akik bármilyen módon veszélyeztetik a közösséget, szigorúan megbüntetik.
Az ötödik rész Erdélynek a Habsburg Birodalomban és az Osztrák–Magyar Monarchiában töltött több mint három évszázados köz- és jogtörténetével foglalkozik. A történelem e viharos évszázadai több részre oszthatók. Az első maga a Habsburg-elnyomás, benne a XIX. századi hazai reformtörekvésekkel, a következő az 1848–1849-es szabadságharc, majd az annak leverése utáni megtorlás időszaka, végül az 1867-es kiegyezést követő korszak. A szerzők az e korszakoknak megfelelően tárgyalják választott témáikat. A történeti háttér kifejtése után részletesen foglalkoznak az Erdélyi Fejedelemség Habsburg birodalmi státusával az 1848-ig terjedő időszakban, Erdély és Magyarország első egyesülésével (1848-as uniós törvény), a szabadságharc leverése utáni időszakkal, végül pedig Erdély és Magyarország második egyesülésével (1868-as uniós törvény). E fejezet bemutatja Erdély kormányzatát, bírósági rendszerét, szervezetét, a büntetőjoggal foglalkozó alfejezet a hagyományos jog XVIII–XIX. századi továbbélését elemzi, szól a reformkori törekvésekről, az ausztriai birodalmi törvénykönyv hatályáról, az 1855-ös katonai büntető törvénykönyvről, végül eljut a Csemegi-kódexig és a kihágásokról szóló törvénykönyvig. A magánjogi alfejezet elemzi a családjogot, az 1894. évi XXXIII. tc. által bevezetett polgári házasság érvényesülését, a vagyonjogot, kereskedelmi jogot, az 1875. évi XXXVII. tc. által kihirdetett kereskedelmi törvény rendelkezéseinek hatását és az öröklési jogot.
A legterjedelmesebb hatodik fejezet címe Erdély Romániában. Románia első világháború utáni történelme három részre osztható, a királyság időszakára, a szovjet típusú diktatúrára (1945–1989) és a rendszerváltás utáni időszakra. (1938 és 1945 között Észak-Erdély újból Magyarországhoz tartozott.) A szerzők választott témáik kifejtését úgy oldották meg, hogy a fejezeten belül a következő alfejezeteket nyitották:

• Történeti áttekintés.
• Közjogi berendezkedés.
• A királyi diktatúra és az Antonescu-diktatúra közjoga.
• A szovjet típusú diktatúra közjoga.
• A rendszerváltás és az 1991. évi alkotmány.
• Büntetőjog.
• Magánjog.

Az egyes alfejezeteken belül az említett történelmi időszakoknak megfelelő bontásban tárgyalják a témákat, főként azt elemzik, értékelik, hogy a jogtörténet szempontjából mit jelentett Erdély Romániához csatolása, kellő terjedelemben foglalkoznak a nemzeti kisebbségek jogállásával, A Magyar Autonóm Tartomány történetével. A büntetőjogi alfejezetből a magyar olvasó számára egy érdekes, kuriózumnak tűnő megállapítást emelnék ki. Romániában az 1918. december 1-jei egyesítés után három büntetőtörvény volt egyidejűleg hatályban: az 1864-es Cuza-kódex, a Csemegi-kódex és a kihágásokról szóló 1879. évi XL. törvény (419. o.).

A hetedik fejezetből megtudhatjuk, hogy Erdélyben a XVIII. századtól kezdődően milyen sokszínű volt a jogi oktatás: a XVIII–XIX. században működött a Kolozsvári Királyi Akadémia Líceum, a Nagyváradi Királyi Jogakadémia, a Temesvári Líceum és Jogakadémia, a nagyszebeni szász (lutheránus) jogakadémia, az Unitárius Kollégium jogi kurzusa, a protestáns és a református felekezetek által fenntartott jogi kurzusok. 1872-től 1918-ig a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 1940-ig a Ferdinánd Tudományegyetem jogi karán folyt az oktatás. (Trianon után a Kolozsvári Egyetem Jogi Kara Szegedre települt át, majd Erdély Magyarországhoz történő visszacsatolása után, 1940-ben visszatelepült Kolozsvárra.) Az 1989-es rendszerváltás után az erdélyi jogi oktatási helyek száma ugrásszerűen növekedett. Kolozsvár mellett jogászképzés zajlott Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban, Nagyváradon, Gyulafehérváron és Aradon.

Írásomat azzal kezdtem, hogy a könyvet briliáns ajándéknak neveztem. Be kell vallanom, hogy a kötet hozzám is ajándékként jutott el, az egyik szerzőtől, egykori ügyésztársamtól, Nánási Lászlótól kaptam. A hazai jogászok között így kerültem azon kivételezettek közé, akik megismerkedhettek Erdély jogtörténetével. Sajnálatos, hogy a téma iránt érdeklődő honi olvasóközönség hiába is keresné a hazai könyvesboltokban. Csak reménykedni tudok abban, hogy rövid recenzióm felkelti a könyvesszakma érdeklődését, és hamarosan itthoni könyvárusi forgalomban is kapható lesz ez a hazai jogirodalomban hiánypótló mű.
 

Készítette: dr. Nyiri Sándor