Tóth J. Zoltán:

A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés

Médiatudományi Intézet, Budapest, 2017, 272 oldal

Jelen könyv a Médiatudományi Könyvtár 27. kötete. A szerző egyrészt azt tűzte ki célul, hogy áttekintést ad arról, milyen elméleti problémák vetődnek vagy vetődhetnek fel a szólásszabadságnak a méltóság, illetve a becsület védelme érdekében történő, kriminális jellegű korlátozásai során, másrészt hogy vázolja, vajon e problémákra milyen válaszok születtek és születnek az ilyen jellegű korlátozásokat alkalmazó, jellemzően európai országokban, ezen belül is elsősorban Magyarországon. Harmadikként végül azt a célt fogalmazta meg, hogy ismerteti és elemzi az Emberi Jogok Európai Bíróságának vonatkozó gyakorlatát. Az előbbi propozitumoknak megfelelően a monográfia is három részre tagolódik, amelyeket – a módszertani differenciáltságot ezáltal is egyértelműbben érvényre juttatva – az adott rész saját bevezetése nyit, végén pedig önálló összegzés zár, egymásra épülő – így akár önálló munkákként is helytálló – egységekként.
A munka felhasznált források széles körére támaszkodik. A primer források hangsúlyos szerepe a kötet szerkesztésekor is fontos szempont volt, ugyanis az – határozatmutatóként – a munka végén elhelyezkedő szakirodalomtól külön, az előszó előtt szerepel. A szerző nagy számban hivatkozza az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit, az Alkotmánybíróság, illetve a magyar bíróságok döntéseit, és több választottbírósági határozatot is. A releváns külföldi döntések esetén főként amerikai ügyekre és egyesült királyságbeli jogesetekre támaszkodik. A szakirodalmi apparátust tekintve kiemelendő, hogy a magyar nyelvű jog- és filozófiatudományi monográfia és szaktanulmányok széles köre mellett feldolgozta az alapvető angol nyelvű elérhető munkákat, kisebb részben pedig egyéb munkákat is. A szerző a korábban publikált eredményeit is sikeresen integrálta jelen munkába.
Az első rész a rágalmazás és a becsületsértés jogfilozófiai és a jogbölcseleti gondolkodásban formálódó megítélését mutatja be a történeti módszer segítségével. Az ókori görög szerzők közül Platónt emeli ki, a vonatkozó római gondolkodók eredményeinek bemutatása pedig Cicero és Seneca művein keresztül történik. A középkori és kora újkori teológiai és szekuláris elméletek című fejezet után (Aquinói Szent Tamás, Erasmus, Machiavelli, Blaise Pascal, Spinoza) a felvilágosodás korának szólásszabadsággal és defamatorikus cselekményekkel kapcsolatos elméleteit (Montesquieu, Beccaria) veszi górcső alá a szerző. A deontológiai és utilitarista irányzatok ismertetésének részeként nagyobb terjedelemben foglalkozik a szerző Kant nézeteivel, azokat egész morálfilozófiáját meghatározó alapkategóriáin, a tisztaész-használaton, az akarat autonómiáján és a szabadság fogalmán keresztül mutatva be. A Jeremy Benthammel foglalkozó elemzése végén a szerző megállapítja, hogy Bentham a becsület elleni vétkek három kategóriáját határozta meg, úgymint gyalázó szavak, testi méltatlanság és sértő fenyegetések. Ez után foglalkozik Constant és Hegel vonatkozó elméleteivel.
Az előzmények főbb csomópontjainak ismertetése után kerül sor John Stuart Mill nagy hatást gyakorló munkásságának bemutatására, elemzésére, értékelésére és utóéletének vázolására. Mill meghatározó elveit A szabadságról című munkájában fektette le. Mill alapelve az volt, hogy „az önvédelem az egyetlen olyan cél, amelynek érdekében az emberiségnek […] joga van beavatkozni bármely tagja cselekvési szabadságába. Az egyetlen cél, amelynek érdekében jogosan lehet […] erőszakot alkalmazni: mások sérelmének a megakadályozása.”¹ Mill három olyan esetkört határozott meg, amikor a vélemény elfojtása megengedhető: ¹. ha a vélemény igaz, és az a vélemény, amely alapján az előbbit el kívánják fojtani, hamis; ². ha mind az elfojtott, mind a többségi vélemény csak részben igaz; 3. ha az elfojtott vélemény hamis, és az a vélemény igaz, amelynek hívei az előbbi képviselőit korlátozzák nézeteik terjesztésében. A szerző ezt a milli elméletet egy negyedik elemmel is bővíti, amely szerint az is lehetséges, hogy egyik sem igaz vagy hamis, mert mindkettő csupán vélemény, igazságérték nélkül.²
A milli eszme angolszász jog- és politikaelméleti továbbélésének és továbbfejlesztésének eredményeit a szerző – többek között – Oliver Wendell Holmes, Harold J. Laski, Louis B. Schwartz, Jeremy Waldron munkásságán keresztül mutatja be. A jogfilozófiai és jogelméleti gondolkodás fejlődése legnagyobb eredményének azt tartja, hogy ma már csak a részletkérdések tekintetében folyik vita, az alapkérdést (a szólás kiemelt védelmének fontosságát) már senki nem kérdőjelezi meg.
A monográfia második része a rágalmazás és a becsületsértés európai és magyar jellegzetességeit tárja fel. Az elvégzendő feladatot tovább pontosítva rögzíti a szerző, hogy az anyagi büntetőjogi normák vizsgálatára kerül sor, ezen belül is csak az egyedi emberi személy méltóságát és/vagy becsületét sértő vagy arra alkalmas tényállításokkal és egyéb cselekményekkel, illetve azok megítélésével foglalkozik. Ez a rész két szerkezeti egységre bontható. Az első, két fejezetet felölelő egység az európai országok megoldásait összegzi (Németország, Ausztria, Svájc, Olaszország, Franciaország, a Benelux államok, Spanyolország, Portugália). Ez után tér ki önálló fejezet formájában egyéb uniós országok vonatkozó jogszabályi megoldásainak összegzésére.
E rész második nagy egysége foglalkozik a magyar joggal. A történeti áttekintést a középkorral kezdi, ismerteti Szent István dekrétumának vonatkozó részét³, ugyanakkor a szokásjog jelentőségét – annak partikuláris jellegét kiemelve – elismeri, helyesen intve ezáltal az olvasót a jelen megoldásai módszertanilag kifogásolható visszavetítésének kétes eredményű voltára. Nagyobb terjedelemben elemzi a Csemegi-kódex vonatkozó rendelkezéseit, változásait, egészen az annak különös részét felváltó 1961. évi V. törvényig. Ezt követően röviden áttekinti a magyar történeti fejlődést az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatáig.
A hatályos magyar jog elemzése során támaszkodik a joggyakorlatra, az OBH és a KSH vonatkozó statisztikai eredményeit pedig önálló tanulmánynak beillő lábjegyzetben adja közre. Külön fejezetet szentelt a rendszerváltozás utáni alkotmányos büntetőjog időszakának és a méltóság védelmének mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátjának alaptörvényi megjelenésének.
A kötet harmadik része elemzi az Emberi Jogok Európai Bíróságának a büntetőjogi rágalmazással és becsületsértéssel összefüggő joggyakorlatát. A szerző a döntéshozatali rendszer vázolása után meghatároz négy, az EJEB szerint a véleménynyilvánítási szabadság terjedelme szempontjából releváns megkülönböztető tulajdonsággal jellemezhető személyi kört. Külön foglalkozik a politikusok ellen elkövethető cselekményekkel, az örökletes államfők sérelmére megvalósított cselekményekkel, a politikusnak nem minősülő közszolgákkal kapcsolatos esetekkel, valamint a bírókkal vagy az igazságszolgáltatás más szereplőivel kapcsolatos ügyekkel. A rész (és egyben a könyv) végén a szerző összegzi a strasbourgi esetjogban kikristályosodott, defamatorikus bűncselekményekkel kapcsolatos elveket.
Tóth J. Zoltán munkája nemcsak a defamatorikus bűncselekmények történeti, jogelmélet-történeti megalapozását adja, hanem a komparatív, a dogmatikai és a jogesetelemző módszer jó arányérzékű vegyítése révén olyan komplex munkát alkotott meg, amely minden bizonnyal a téma megkerülhetetlen szakirodalmává fog válni.