Sikeresen befejeződött a Nicki Duzzasztómű rekonstrukciója

teszt

oldalcim

Sikeresen befejeződött a Nicki Duzzasztómű rekonstrukciója

2020. október 06., kedd 15:40
 

2020. október 2-án ünnepélyes keretek között átadták a Nicki duzzasztóművet. A létesítményt 85%-ban Európai Unió Kohéziós Alap, illetve 15%-ban a Magyar Állam által finanszírozott vissza nem térítendő beruházás keretében újították fel. A bruttó 13,171 milliárd Ft összköltségű árvízvédelmi fejlesztés során 6 területi vízügyi igazgatóság 7 műtárgyának rekonstrukciója valósul meg az Országos Vízügyi Főigazgatósággal közös konzorciumban. Az érintett létesítmények közül az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén lévő Nicki Duzzasztóművet 943,6 millió Ft támogatással újították fel.
 

Nick3

A duzzasztómű korszerűsítésével az eddig előforduló több napos duzzasztási üzemszünetek 2-3 órára csökkennek. Emellett elkészültek a Kis-Rába beeresztő zsilip komplex felújítási munkái is.
A rekonstrukciónak köszönhetően a mű tartósan képes lesz ellátni jelentős térségi szerepét az árvízvédelem, a jéglevezetés, az ökológiai és természetvédelmi célú vízpótlás, az öntözővíz biztosítása, az energiatermelés, valamint a szabadidős és rekreációs célú hasznosítás területén. Mindezek mellett ezentúl a halászati vízfelület kezelésére is kedvezőbbek lesznek a feltételek.

Nick1

Németh József ÉDUVIZIG igazgatója,Orosz Károly ügyvezető-igazgató(A-HÍD Zrt., MHB-HÍD Konzorcium), Nick polgármestere Csorba József, Láng István OVF főigazgató

Nick4

 

Forrás: http://www.ovf.hu/hu/hirek-ovf

thisContent

839