Megújult rendőrség-történeti kiállítás a Rendőrmúzeumban

Megújult rendőrség-történeti kiállítás a Rendőrmúzeumban

2020/11/12

kiallitas_DSC_5386

Rendőrségünk idén ünnepli egységes szervezete létrehozásának századik évét. Az ünnepségsorozat részeként nemrégiben megújították a Rendőrmúzeum rendőrség-történeti kiállítását. Ezen beszédet mondott Sallai János r. ezredes, karunk tanszékvezetője is.

Mint a megnyitón elhangzott, az emlékezés, a rendőri tradíciók ápolása az egész testület feladata, hiszen a hivatástudat elmélyítéséhez és megerősítéséhez elengedhetetlen a szakma múltjának megismerése, megismertetése. Ugyanakkor az a hosszú gyakran rögös út, amelyet a mai formájában működő hazai rendőrség bejárt, a szakembereken túl is sokakat érdekel. A lakosság és a hazánkba látogató külföldiek egyaránt élénken érdeklődnek a testület története, a híres vagy éppen hírhedt bűnügyek, valamint a magyar rendőrségnél rendszeresített és alkalmazott eszközök iránt. Ebbe a sokak által rejtélyesnek tűnő világba enged bepillantást, valamint a rendőri hivatás esszenciáját tárja a látogatók elé a Rendőrmúzeum kiállításaival.

A mostani felújítás egyben lehetőséget biztosított a látogatói tértől fizikailag elkülönülő múzeumpedagógiai foglalkoztató terem kialakítására, amely immár lehetővé teszi komplex – akár kézműves foglalkozásokkal egybekötött – gyermekfoglalkozások megtartását is. A centenáriumi évforduló jegyében pedig, a Rendőrmúzeum összeállított egy „Mi újság, biztos úr?” című impozáns kiadványt is, válogatást közölve az 1920-tól napjainkig, a különböző rendészeti szaklapokban megjelent, a rendőrség gazdag történelmébe betekintést nyújtó írásokból.

Mint karunk Rendészetelméleti és –történeti tanszékének vezetője, Sallai János r. ezredes beszédében hangsúlyozta, egy múzeum nevel, oktat, élményt ad és inspirál. A bűnügyi múzeumokat hazánkban és Európában egyaránt azért hozták létre, hogy a rendőrtanoncok személtető oktatásának feltételeit megteremthessék. Európában az első bűnügyi múzeumot a kriminálantropológia tudományának egyik megalapozója, Cesare Lombroso olasz orvosprofesszor hozta létre Torinóban 1884-ben, elsősorban saját orvosi tézisének propagálására. A hazai, mostani Rendőrmúzeum jogelődje, 1908-ban nyitotta meg kapuit Bűnügyi Múzeum néven a fővárosi rendőr-főkapitányság Ferenc József téri frontján, mint zártkörű intézmény. Jelenlegi helyén, a Mosonyi utcában 1967-ben kezdte meg működését. A tanszékvezető a bűnügyi múzeum jelentőségét egyebek közt abban látja, hogy kriminálpedagógiai szempontból felbecsülhetetlenül hasznos hazai intézményről van szó, amely mindig képet ad az aktuálisan használatos elkövetési eszközökről, módszerekről is. Ugyanakkor nagyszerű példa a nyomozóknak utódaik gyakorlati nevelésében a kriminalisztikai, taktikai szabályok betartására a krimináltechnika megbecsülésére. Mert a vitrinekben látható szemléltető, konkrét, megtörtént esetekhez kötődően, (dokumentáció, bűnjelek stb.) kíséretében, a tények erejével lehet bizonyítani, hogy a bűnüldöző munkában kizárólag a taktikai szabályok betartása és a krimináltechnika alkalmazása útján lehet eredményt elérni.

Szöveg: Sallai János, Deák József

Fotó: Vezda László

 

Forrás: https://rtk.uni-nke.hu/

973