Interjú

Interjú

Régi hagyományt elevenítünk fel az Interjú című almenü elindításával. Elképzelésünk szerint az érintett területek szaktekintélyeivel, a végrehajtásban dolgozókkal készült beszélgetések szerkesztett változatát, mintegy tényközlő cikket tárjuk olvasóközönségünk elé. Igyekszünk annak az elvárásnak megfelelni, hogy hitelesen, az interjút készítő véleményközlése nélkül jelenhessenek meg e közlemények, és kizárólag az interjúalany nézetét, gondolatait tükrözze az írás. E menüpont alatt olvasható interjúkban nem csupán az adott szakterület vezető személyiségeit, hanem a végrehajtói állomány tagjait is szeretnénk tehát megszólaltatni. Helyt kívánunk adni olyan interjúknak is, amelyek helyzetleírást, helyzetelemzést tartalmaznak, egy-egy elméleti kérdést járnak körül, de a gyakorlatban elért kiemelkedő események, érdeklődésre, esetenként követésre méltó eredmények birtokosát is megszólítjuk. Az interjút készítő kollégánk a beszélgetés eredményét írásba önti, „cikké szerkeszti”, majd megküldi az interjúalanynak jóváhagyásra. Az interjúalany által kért módosításokat követően kerül a cikk az olvasószerkesztőhöz és a tördelőszerkesztőhöz, akik a szükséges korrigálásokat elvégzik.

Szavazás cím

teszt

175