Cél: Az egyezség a bűnösség beismeréséről egy viszonylag új jogintézmény a büntetőeljárási jogunkban. A vonatkozó szabályozás hatályba lépése óta még öt év sem telt el, mégis élénken foglalkoztatja a szakma képviselőit az a kérdés, hogy az egyezség jogalkalmazási eredményei igazolják-e a jogalkotói várakozásokat? A tanulmány szerzőjének célja, hogy néhány fontosabb kritikus szakmai észrevételre reflektáljon a saját nézőpontjából.
Módszertan: A szerző kitér a jogintézmény szabályozási előzményére és a háttérben álló jogalkotói szándék bemutatására. Idézi a fontosabb tudományos kutatási eredményeket, s végül a statisztikai mutatók alapján von le következtetést.
Megállapítások: Az egyezség alacsony statisztikai adatai nem adnak teljes képet a jogintézmény megítéléséhez. A szerző álláspontja szerint az nem csupán mennyiségi, hanem minőségi kérdés is. Megállapítható, hogy az egyezségkötésre a gyakorlatban jellemzően az összetett, bonyolult ügyekben kerül sor, melyek anyagi és emberi erőforrása, valamint társadalmi fókusza az átlagot meghaladja.
Érték: A tanulmány egy új oldalról világítja meg az egyezség megítélésének kérdését, így árnyalja azt a kritikát, hogy az egyezség nem váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat.