Cél: A tanulmány célja annak bemutatása, hogyan élnek tovább a múlt hagyományai a hazai büntetőeljárás első szakaszában; továbbá hogyan alakult a nyomozóhatóság és az ügyészség viszonya az elmúlt ötven évben, kitekintve az 1896. évi bűnvádi perrendtartás (Bp.) korabeli megoldásaira is.
Módszertan: A korábbi és a hatályos büntetőeljárási kódexek összehasonlítása, a bennük lévő összefüggések felismerése, továbbá a témával kapcsolatos szakirodalom feldolgozása.
Megállapítások: A büntetőeljárás továbbra is szakaszosan felépülő folyamat, ahol bár részben az ismeretelmélet általános tételeinek megfelelően, de attól mégis eltérően, sajátos megismerési folyamat zajlik. A különböző hazai eljárási kódexekben a nyomozó hatóság és az ügyészség szerepe időnként változik; a két hatóság kapcsolatát tekintve pedig megfigyelhető, hogy a viszonyuk sem állandó. A jogalkotó gyakran merít a múlt megoldásaiból, ezeket a hétköznapok joggyakorlata viszont olykor felülírja.
Érték: A hazai büntetőeljárás eltérő megoldásai mögötti összefüggések kimutatása.

Cél: A kapcsolati erőszak és a kapcsolódó bűncselekmények közül a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult nyomozások tapasztalatainak, a gyermek jogainak és védelmének biztosítására rendelkezésre álló néhány eszköz áttekintése.
Módszertan: A gyakorlati problémák áttekintése és összevetése a jogszabályban foglalt követelményekkel az áldozatok jogainak érvényesülése és a bizonyítékok összegyűjtése szempontjából.
Megállapítások: A törvényi tényállás megalkotása óta megismerve a büntetőeljárások e bűncselekmény jellegéből adódó specialitását, a nyomozó hatóság és az ügyészség folyamatosan alakítja gyakorlatát, illetve a jogalkotó is intézkedéseket tesz új büntetőeljárási módszerek jogi kereteinek megalkotására, amely a gyermek jogainak védelmét szolgálja.
Érték: A családon belüli erőszak specialitása és a sértettek különös sérülékenysége indokolja a gyakorlat folyamatos figyelemmel kísérését, a problémák szakmai megvitatását, a jó gyakorlatok közzétételét és a szoros szakmai együttműködés kialakítását, segítve ezzel a jogalkalmazók munkáját.

Az új büntetőeljárási törvény a korábban egységes nyomozási szakaszt felderítésre és vizsgálatra osztotta. A két nyomozási szakaszban egyrészről eltérő a nyomozó hatóság és az ügyészség kapcsolata és a jogköreik, másrészt a jogalkotó másféle nyomozási „módszert” képzelt el és javasol a felderítés, és mást a vizsgálat során (a felderítés eredetileg adatgyűjtő jellegű, míg a vizsgálat bizonyító jellegű eljárási szakasz lenne). Ha áttekintjük a büntetőeljárási törvény szóhasználatát vagy megvizsgáljuk a korábbi büntetőeljárási kódexeinket, illetve a jogtudományi álláspontokat, a felderítés kifejezés egészen eltérő jelentéstartományaival találkozhatunk. Ugyancsak mást jelent a felderítés a külföldi, elsősorban az angolszász jogterületen történő nyomozás kapcsán, de a magyar kriminalisztika tudományában is jellegzetes elméleti álláspontok ismertek. Tanulmányomban ezek áttekintését és összevetését végzem el, illetve azt kívánom megállapítani, hogy ezeknek mennyiben feleltethető meg a hatályos büntetőeljárási törvény felderítéskoncepciója.

Visszatérő jogértelmezési kérdés, hogy a bizonyítás csak a bírósági tárgyalás fogalmához köthető-e, avagy abba beletartoznak-e a nyomozati, illetőleg vádszakaszban végrehajtott eljárási cselekmények is. Egyetértek azzal, hogy a kérdésre adott válasz elsősorban a mindenkori büntetőeljárási törvény szabályozási rendszerének a függvénye (Bérces, 2018). Van egy lényegi közös elem ugyanakkor a különböző eljárásokban: a megismerés kívánalma. Ebből viszont az következik, hogy helytelenül vélekedünk a megismerésről, ha azt gondoljuk, hogy – a hatályos Be. értelmezésének megfelelően – a nyomozás szerepe mindösszesen a tények és adatok összegyűjtése, míg maga a bizonyítás a bírói szakban történik. Az emberi megismerés ugyanis alapvetően az érzékelés, az észlelés, az emlékezés, a képzelet és a gondolkodás köré csoportosítható. A gondolkodás pedig magában foglalja az idegrendszeri (és emocionális) folyamatok végeredményeként létrejövő okfejtést, következtetést és döntést is. A jó nyomozó tehát úgy vizsgálódik, úgy kérdez, és úgy elemez, hogy tudja azt, mindannak, amit és ahogyan csinál a végső értelme az, hogy a bírói szakban olyan bizonyíték álljon rendelkezésre, amellyel el lehet oszlatni a kételyeket a büntetőjogilag releváns tények körül. A megismerő tevékenysége tehát, mégha távolról „csak” nyomozati eljárásnak tűnik is, a bizonyítás számos mozzanatát tartalmazza (Tremmel, 2012). A helyes (és persze sok esetben szerencsével is járó) nyomozás amellett, hogy feltárja a múlt valóságát – felkínálva annak minden elemét –, megfelelően alá is támasztja azt, lehetőséget biztosítva arra, hogy a feltárás igazsága – szinte egy az egyben – a megállapított igazság is legyen. A tanulmány célja, hogy a nyomozáshoz és megismeréshez kapcsolódó néhány történelmi, film- és irodalomtörténeti példán keresztül tisztelegjen a 80 éves Tremmel Flórián professzor úr személye, és a témát érintő munkássága előtt.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Gyermeknőgyógyászati osztályán 1986 és 2006 között végzett kutatás alapján a szerző áttekintést nyújt a lánygyermekek szexuális bántalmazásának eseteiben Magyarországon alkalmazott nyomozati eljárásokról.

A szerző áttekintést nyújt egy családi belüli erőszak esetének vizsgálatról.

A szerző áttekintést nyújt az szagazonosítás fontosságáról és potenciális szerepéről a bűnügyi nyomozásban.

Nyomozókkal végzett kísérletünk eredményeiből kiderült, hogy a csak kognitív élményként megélt intenzív kíváncsiság gátolja a gyanúsított nézőpontjának figyelembe vételét. A nyomozók ekkor azt gondolják, hogy amit ők tudnak, azt a gyanúsított is tudja. Az elfogultság e formája a nyomozati információk értékelését torzíthatja.

A szerzők két érdekfeszítő nyomozás áttekintését nyújtják.

A szerzők ismertetik egy tipikus bűncselekmény, a tűzifával kapcsolatos csalás magyarországi nyomozását.