Magyarország

Elkövető és/vagy áldozat? Az emberkereskedelem áldozatai által kényszer/fenyegetés hatására elkövetett jogellenes cselekményekről

Szerző
Windt Szandra
Absztrakt

Cél: Az emberkereskedelem komplex jelensége a szexuális és a munkacélú kizsákmányolás mellett az úgynevezett egyéb célút is magában foglalja. A legtöbb nemzetközi és hazai kutatás a szexuális kizsákmányolás jellemzőivel foglalkozik, de szót kell ejteni arról is, hogy az utóbbi években a munkáltatással összefüggő kizsákmányolásról is születtek publikációk. Az alábbiakban az egyéb kizsákmányolás körébe tartozó cselekményekről, különösen a jogellenes cselekményekkel összefüggő kizsákmányolásról olvashatnak. Az emberkereskedelem áldozatai által megvalósított cselekmények nemcsak bűncselekmények, de annak nem minősülő szabálysértések, illetve egyéb cselekmények lehetnek (adó- és munkaügyi). A közös bennük az, hogy ezeket az áldozatok az esetek többségében maguktól, önként nem követték volna el, azokra a kizsákmányolóik bírták rá vagy kényszerítették, erőszakkal és/vagy fenyegetéssel. Ezen cselekményekről kriminológiai megközelítésben szól a szerző, utalva arra, hogy a büntető anyagi és eljárásjogi szempontok a büntetőeljárásban esetenként értékelendők.
Módszertan: Az alábbiakban az Országos Kriminológiai Intézetben 2023-ban zajló kutatás részeredményeiről olvashatnak, amely során a hazai és a nemzetközi szakirodalom kerül feldolgozásra, illetve szakértői interjúk és az iratelemzések első eredményeit összegzi a szerző egy eset bemutatását követően.
Megállapítás: Az úgynevezett egyéb célú kizsákmányolás során különösen magas a látencia, igaz ez a kényszerházasságra, a tiltott örökbefogadásra és a szervkereskedelemre. Az emberkereskedelem áldozatai által, jellemzően rábírás hatására megvalósított jogellenes cselekmények a nemzetközi jellemzőkhöz hasonlóak; a vagyon elleni és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények mellett azonban szólni kell a szabálysértésekről is: a tiltott prostitúcióról, a koldulásról és a különböző egyéb cselekményekről.
Érték: Az emberkereskedelem áldozatai által megvalósított jogellenes cselekményekről hazánkban korábban kevés szakirodalom szólt, ezt a hiányt igyekszik pótolni a jelent tanulmány, felhívva a figyelmet arra, hogy mennyire fontos, hogy ezekről a jogalkalmazók számára, képzések során további ismeretek átadására kerüljön sor.

„Segíteni igazán csak tettekkel lehet” Interjú dr. Varga Judit igazságügyi miniszterrel a magyarországi áldozatsegítő rendszerről

Szerző
Hornyik Zsuzsanna
Absztrakt

„Az áldozatsegítés nagy hozzáértést igénylő komplex tevékenység, kormányhivatalok, rendőri szervek, egyházak, civil szervezetek együttműködését igényli, hogy a sértettek mielőbb megfelelő, testre szabott segítséghez juthassanak – mondta Varga Judit. Közölte: a kormány célja, hogy 2025-re valamennyi megyeszékhelyen működjön áldozatsegítő központ.”. A fenti gondolatok 2022. január 10-én, Érden, a második áldozatsegítő pont átadásakor hangzottak el, ahol miniszter asszony a Salgótarjáni Áldozatsegítő Pontot is megemlítette, amelyet szintén a minél gyorsabb ügyintézés és segítségnyújtás érdekében adtak át. A széles körű tájékoztatásnak és sorozatos kampánynak köszönhetően egyre nagyobb számban veszik igénybe az érintettek az áldozatsegítő pontok szolgáltatásait. Arról kérdeztük dr. Varga Judit igazságügyi miniszter asszonyt, hogy milyen újítások, korszerűsítések történtek a pontok megnyitása óta, hányan vették igénybe a kínált szolgáltatásokat, milyen célkitűzéseket fogalmazott meg az Igazságügyi Minisztérium. Az interjút dr. Hornyik Zsuzsanna főszerkesztő-helyettes készítette.

A gyerek: érték vagy értékes árucikk?

Szerző
Windt Szandra
Absztrakt

Cél: Ebben a tanulmányban a 2022 tavaszán rendelkezésre álló ismereteket összegezzük az emberkereskedelemmel összefüggésben, különösen azokat az eseteket, amelyekben gyermekkorú sértettek voltak. A demográfiai adatok szerint Magyarországon a születésszám csökken, 1981 óta (kisebb-nagyobb megtorpanásokkal) évről évre egyre kevesebb gyermek születik, s akik megszülettek, emiatt még inkább védendők, megóvandók. A gyermekek kiszolgáltatottak, leginkább nekünk, felnőtteknek. Születésük pillanatától bíznak abban, hogy óvni, gondoskodni fognak róluk, ez szükséges az egészséges fejlődésükhöz is. A családtagjaik részéről elszenvedett szexuális kizsákmányolás, bántalmazás különösen hosszú ideig tartó szenvedést okoz, és hosszantartó hatást fejt ki, amelynek árát nemcsak a sértett, de a társadalom egésze is megfizeti.
Módszertan: A tanulmány a rendelkezésre álló nemzetközi és hazai szakirodalom feldolgozása. A jelenség bemutatása statisztikai adatok segítségével készült, kriminológiai és nem gyermekjogi szempontból.
Megállapítások: A gyermekkereskedelemmel kapcsolatban kevés hazai tanulmány jelent meg, kevéssé láthatók a 18 év alatti sértettek a szexuális és a munkacélú kizsákmányolás szempontjából. A szexuális kizsákmányolás áldozataivá főként lányok, míg a munkacélúévá inkább fiúk válnak a statisztikai adatok alapján, ennek ellenére a fiúk szexuális kizsákmányolásáról is szólni kell. A 18 év alattiak sérelmére megvalósított kizsákmányolási célzatú bűncselekmények többségét főleg nem a családtagok valósítják meg, bár sajnálatosan az is előfordul.
Érték: A gyermekkereskedelemmel kapcsolatban kevés hazai összegzés készül: az alábbiakban a szexuális mellett, a munkacélú kizsákmányolásról is szót ejtünk. Ez a tanulmány csak az első lépés, a kutatás tovább folytatódik majd az ellátórendszer tagjaival készített interjúkkal.

Néhány gondolat az ügyész szerepéről a kapcsolati erőszak és a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folytatott nyomozásokban, különös tekintettel a gyermek jogainak biztosítására

Szerző
Hegyi Viktória
Absztrakt

Cél: A kapcsolati erőszak és a kapcsolódó bűncselekmények közül a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult nyomozások tapasztalatainak, a gyermek jogainak és védelmének biztosítására rendelkezésre álló néhány eszköz áttekintése.
Módszertan: A gyakorlati problémák áttekintése és összevetése a jogszabályban foglalt követelményekkel az áldozatok jogainak érvényesülése és a bizonyítékok összegyűjtése szempontjából.
Megállapítások: A törvényi tényállás megalkotása óta megismerve a büntetőeljárások e bűncselekmény jellegéből adódó specialitását, a nyomozó hatóság és az ügyészség folyamatosan alakítja gyakorlatát, illetve a jogalkotó is intézkedéseket tesz új büntetőeljárási módszerek jogi kereteinek megalkotására, amely a gyermek jogainak védelmét szolgálja.
Érték: A családon belüli erőszak specialitása és a sértettek különös sérülékenysége indokolja a gyakorlat folyamatos figyelemmel kísérését, a problémák szakmai megvitatását, a jó gyakorlatok közzétételét és a szoros szakmai együttműködés kialakítását, segítve ezzel a jogalkalmazók munkáját.

A világjárvány hatása az emberkereskedelemre az első két év tapasztalatai alapján

Szerző
Windt Szandra
Absztrakt

2020 kiemelkedő év volt a hazai emberkereskedelem elleni fellépésben: fontos jogszabályi változások mellett hatályba lépett az emberkereskedelem elleni stratégia. Ugyanakkor ez volt az az év, amikor meg kellett tanulnunk, hogy egy parányi kórokozó hogyan változtatja meg egyik napról a másikra az életünket. 2020 márciusától jelen sorok írásáig a koronavírus-világjárvány negyedik hullámát éljük Magyarországon: a társadalmi, gazdasági hatásainak vizsgálata emiatt különösen nehéz. Korántsem látjuk a járvány végét, az egyes hullámoknak más és más hatásai voltak, ezek feltárása, megismerése hosszabb időt igényel.
Cél: Ebben a tanulmányban a 2021 őszén rendelkezésre álló ismereteket összegezzük, kifejezetten az emberkereskedelemmel összefüggésben, kiemelve, hogy ezek részben hipotézisek, amelyek igazolása vagy cáfolata a következő évek feladata lesz. 2021 őszére az emberkereskedelem tényállása alapján indult ügyek számának emelkedése számottevő, felmerül a kérdés azonban, hogy ennek okai miben keresendők. Van-e, lehet-e kapcsolat a világjárvánnyal, illetve mi a tapasztalat a gyakorló szakemberek, áldozatok szemszögéből?
Módszertan: A tanulmány elkészítéséhez a rendelkezésre álló nemzetközi és hazai szakirodalom feldolgozása mellett mélyinterjúk készültek emberkereskedelem áldozataival.
Megállapítások: A 2020 óta tapasztalható ügyszám emelkedés a 2018 óta ezen a területen, ám különböző szerveknél (ügyészség, rendőrség, gyermekvédelem) közel egy időben elinduló folyamatok eredménye, és egyelőre a számokban a pandémia hatása nem mutatkozik meg, bár a módszerek változása már tetten érhető.
Érték: A járvány emberkereskedelemre gyakorolt hatásainak első összegzése a nemzetközi szervezetek anyagaiban már olvashatók, de országspecifikus, a hazai megközelítést tartalmazó még nem készült. A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjnak köszönhetően további interjúk, fókuszcsoportos beszélgetések során folytatódik a világjárvány emberkereskedelemre tett hatásának vizsgálata.

Emberkereskedelem újragondolva – a 2020. július 1-jén hatályba lépett rendelkezések hatékonysága ügyészi szemmel

Szerző
Huszár Julianna
Absztrakt

Cél: Az emberkereskedelem és kényszermunka törvényi tényállásának 2020-ban történt módosítása a kialakult és kúriai döntésekkel megerősített jogalkalmazói gyakorlat átgondolását tette szükségessé. Bár a módosítást életre hívó törvény indokolása szerint a változtatás a szabályozás koherensebbé és átláthatóbbá tételét tűzte ki célul, a gyakorlat – egyelőre – értelmezési nehézségekkel küzd. A tanulmány ebben a helyzetben igyekszik megoldási javaslatokkal segíteni az alakuló joggyakorlatot.
Módszertan: A tanulmány az emberkereskedelem és kényszermunka miatt indult egyes büntetőeljárásokban észlelt jogalkalmazói bizonytalanságokból azonosítható, jellemzőnek látszó kérdésekre adható válaszok átgondolásával tesz kísérletet a gyakorlati munka támogatására.
Megállapítások: A téma összetettségére, az egyes büntető ügyek egyedi jellemzőire figyelemmel számos azonosított problémára jelen tanulmányban nem adható válasz, így kizárólag a legtöbbször visszatérő dilemmák kerültek górcső alá.
Érték: A szabályozás hátterében álló jelenség komplexitása, és a gyakorlat kiskorúsága nyilvánvalóvá teszi, hogy a témával újra és újra foglalkoznia kell a szakembereknek.

A munkáltatással összefüggésben elkövetett emberkereskedelem jellemzői elméleti és gyakorlati szempontból

Szerző
Balogh Krisztina - Windt Szandra
Absztrakt

Az emberkereskedelem jelenségével foglalkozó tanulmányok és az azok alapját szolgáló kutatások fókuszában jellemzően a szexuális kizsákmányolás áll. Sajnálatos tény, hogy hazánkban a munkacélú, munkáltatással összefüggő kizsákmányolásra kevés figyelem hárul, nem beszélve az úgynevezett egyéb célúról (mint a szervkereskedelem vagy a kényszerházasság). Az alábbi tanulmány rövid elméleti bevezetőt, majd a statisztikai adatok ismertetését követően igyekszik a munkáltatással összefüggésben elkövetett bűncselekményeket tipizálni, egy ügy összetettségét szemléltetni.
Cél: Az elméleti és gyakorlati ismeretek, tapasztalat szintézise, egy eset rendőrszakmai szempontú elemzésén keresztül a nehézségek, lehetőségek, a proaktivitás bemutatására kerül sor.
Módszertan: A statisztikai adatok elemzése, nemzetközi szakirodalom feldolgozása és egy ügy részletes ismertetése képezi tanulmányunk alapját.
Megállapítások: A közösség szerepe rendkívül fontos a munkacélú kizsákmányolás elleni küzdelem során: felismerjék a jelenség jellemzőit, és ha azokat észlelik, arról a rendőrséget értesítsék. A sikeres felderítéshez néhány dolog rendkívül fontos: a lakosság körében a tudatosságnövelés, a segítségnyújtás módjainak ismertté tétele. Emellett a rendőri szervek közötti információáramlást, a rendelkezésre álló információk megfelelő elemzését, értékelését szükséges kiemelni ahhoz, hogy ezekben sikeres legyen a nyomozás.
Érték: A munkacélú kizsákmányolás elméleti és gyakorlati szempontú megközelítése, amely a proaktivitás erősítésében, az ügyek sikeresebb felderítésében, nyomozásában segítség lehet.